Előszó
Részlet a könyvből:
A kis ködmön.
Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy felesége, meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény másodmagával háztüznézni. Mindjárt kínálták őket tyúkkal, kaláccsal. Borért is küldte az ember a leányát a pincébe. Lement a leány, elkezdte vigyázni, hogy melyik a legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja. Amint ott vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő, a pince egyik oldalához támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a háztűznézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kis fia, annak ő vesz egy kis ködmönt a vásárban; a kis fiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kis fiút agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány úgy annyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt. Már odafönt nem győzték várni; leküldte hát az ember á feleségét is:
- Ugyan, anyjuk, eredj le már, nézd meg, mit csinál az a leány annyi ideig abban a pincében. Tán a bort folyatta el, azért nem mer feljönni. Lement az asszony, látja, hogy ott sír a leánya az ászokon:
- Hát téged mi lelt, hogy olyan keservesen sírdogálsz!
- Hogyne sírnék, édesanyám, mikor így meg így elgondoltam jövendőbeli állapotomat. - Azzal elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony, amint ezt meghallotta, leült a leánya mellé s ő is rákezdte a sírást.
Nagyon megharagudott már odafönt a gazda, nem állhatta meg szó nélkül:
- Ejnye szedte-vette, már bizonyosan a bort folyatták el! Elmegyek, megnézem, hova vesztek. Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett. Az ember sehogy sem tudta elgondolni, hogy mi bajuk akadt!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal