Magyar-olasz szótár

Előszó

Az olasz-magyar, magyar-olasz kéziszótár szerkesztésére, melyre e második rész megjelenésével teszem fel a pontot, csak hoszszas meggondolás után szántam rá magamat. Úgy éreztem mégis, nem térhetek ki a feladat elől. Több mint tíz év óta szövődnek a magyar-olasz szellemi és politikai megértés szálai, igyekszenek ifjaink középiskolában, egyetemen, külföldi kollégiumban belemélyedni az olasz kultúra megismerésébe, míg közönségünk járja inkább mint valaha az olasz tájakat, inkább mint valaha érdeklődik a mai Itália iránt. Körösi Sándor olasz-magyar szótára, mely az első résznél megakadt, terjedelme miatt; Gelletich-Sirola-Urbanek eddig egyedül teljes munkája sok hiányossága, miatt nem felelhettek meg az újonnan támadt követelményeknek. Rajtuk kívül a magyar szótárirodalom pedig alig méricskélt többel, mint dióhéjjal és liliputi mértékkel.
A többrétegű magyar érdeklődésnek megfelelőleg nekem is több szempontot kellett figyelembe vennem az első rész szerkesztésénél. A mai olasz társalgási nyelvet megismerni óhajtó és az irodalmi olvasmányokon keresztül a múltba néző kettős várakozása egyrészt az élő, másrészt az irodalmi nyelvkincs regisztrálását követelte. Mivel a jelen magyar-olasz kötetben is elsősorban a hazai szükséglet kielégítését tartottam szem előtt, a cél ily kettősége most megszűnik. Itt bátran minősíthettük ugyanis túl speciálisnak azt az érdeklődést, mely régi magyar szöveg tolmácsolása miatt nyúl kéziszótárunkhoz és a mai írott és beszélt nyelv számontartására szorítkozhattunk. A magyarul tanuló olasz szempontjából természetesen igen hasznos lett volna jelezni például a szótő változását a ragozásban, de ez meghaladta munkám kereteit és meg kellett elégednem a magyar kiejtés szabályainak előrebocsájtásával. Annál nagyobb gondot fordítottam az olasz hangsúly és kiejtés megjelölésére. Vissza