Magyar Nyelvőr 2010. július-szeptember

Előszó

Részlet:

"Az átfogalmazást a szövegben és a diskurzusban többféle módon is értelmezik a kutatók (Dutka 1992: 128-37; Gajewska 2004: 160-5; Kiss Sándor 2009: 266-71). Az átfogalmazást néha a kommunikációs szituációhoz, különösképpen az interlokútorok kommunikációs céljaihoz relativizált egyenértékűségnek, illetve olyan beszédszerkesztésnek tartják, amely figyelembe veszi a beszéd vevő általi interpretációját is. Egyes koncepciók szerint a szóban forgó fogalmat heurisztikusnak kell tekinteni. Ennek értelmében a nyelvi művelet olyan leírásáról van szó, amely a megnyilatkozásokat összekapcsoló kifejezésekre (ún. konnektorokra) vonatkozik. Az átfogalmazást a beszéd önmagára utaló egyik aspektusának is tartják, amely nemcsak a nyelvi kompetenciával, hanem mindazokkal a tényezőkkel is kapcsolatos, amelyek a megnyilatkozás létrejöttét és interpretációját kísérik. Ebben a folyamatban olyan "hátrafelé mozgásról" van szó a szöveg vonalán, amely visszautalást jelent arra, amit korábban mondott a beszélő vagy valaki más. A beszélő meg akar győződni arról, hogy jól értette-e meg a vevőt, hogy ő maga is megfelelően kommunikál-e, és szeretné megkönnyíteni a vevő számára a szöveg megértését. Ez a "hátrafelé mozgás", függetlenül attól, hogy tudatos-e vagy sem, a megnyilatkozásnak a kommunikációs szituációhoz való olyan alkalmazkodásáról tanúskodik, amely befolyásolja a megfelelő nyelvi eszközök kiválasztását is." Vissza