Előszó
Részlet a műből:
"Közigazgatásunk nyelvi arculatáról
Ez az áttekintés eredetileg záró résztanulmánynak született. „Közigazgatás és közönség érintkezésének hangja - és visszhangja" címen kezdtünk kutatást 1973-ban, és folytattuk 1976-ig. A tanulmány záró, mert kerek helyzetképet igyekszik adni; de részleges, mert a kutatás csak az érintkezés „hangjának" vizsgálatára volt kiterjeszthető, a fogadtatásnak - azaz a „visszhangnak" - részletező felmérése a továbbiakra maradt. - Maga az itt jelzett kutatási téma része volt az 1 21 03 jelzetű, „A közigazgatás fejlesztésének komplex tudományos vizsgálata" című OTTKT főiránynak. S úgy gondoljuk: a feldolgozott anyag alap lehet majd egy „Közigazgatási fogalmazási tanácsadó" elkészítéséhez is. Itt és a továbbiakban - a főirány eredeti címéhez is ragaszkodva - „közigazgatás" kifejezést használunk az azóta divatba jött „államigazgatás" megjelöléssel szemben. Választásunknak nemcsak nyelvi, hanem - sőt: elsősorban - szemléleti alapja van. A „közigazgatás" összetett szónak „köz-" előtagja kevésbé von határt „igazgató" és „igazgatott" közé, mint az „államigazgatás" összetételé. Jelentésfejlődése akár odáig elkísérheti az igazgatás fejlődését, ahol majd már nemcsak a „köz"-t igazgatják, hanem a „köz" igazgat; ahol „igazgató" és „igazgatott" között elmosódnak a határok - természetesen a nyelviek-nyelvhasználatiak is. E feldolgozásunk forrásául a következők szolgáltak:
a) egy városi tanács igazgatási és ipari osztályának kimenő iratai (határozati és indokolási részek);
b) egy városi-kerületi tanácsi hivatal kimenő iratai;
c) egy nagyközségi tanács kimenő iratai;
d) egy irat- és nyomtatvány-mintatár eredeti kézirata (hivatal és ügyfél számára készült minták vegyesen);
e) az előbb jelzett irat- és nyomtatvány-mintatárnak egy nyelvész munkaközösség által átdolgozott anyaga;
f) egyéb források (pl. a városi egészségügyi és mezőgazdasági-élelmezési osztály iratai).
Közigazgatás és közönség érintkezése túlnyomó részben írásos formában zajlik. Az írott formának a beszélthez képest kettős előnye van;
a) lényegesen nagyobb a térbeli hatóköre, s így eljut a távollevőkhöz is;
b) maradandó, tárolható, visszaidézhető.
- Van azonban egy harmadik jellemzője is: hogy faraghatóbb, csiszolhatóbb, kerekebbre formálhatóbb az élőszónál. Ez viszont nemcsak előnye az írott változatnak, hanem ugyanannyira veszélye is. A szóbeli érintkezésnél a címzett, a beszédpartner, természetesen jelen van, s így menet közben is visszajelezhet; az írott forma címzettje viszont, az olvasó, ki van szolgáltatva a nélküle - s gyakran rá való tekintet nélkül - rögzített szövegnek. Azt mondhatjuk: a beszédpartner a szöveg formálódásának aktív tényezője, befolyásolója; az olvasó viszont a kész szöveggel szemben - ami annak megformálását illeti - már passzív tényező, tehetetlen. Pedig a szöveg kapocs - illetőleg az kellene, hogy legyen - a megfogalmazója és az olvasója között; vagy még inkább: lánc, amely úgy köti össze őket, hogy szemei együtt egészet alkotnak, egymásba kapaszkodnak, de egyenként, önmagukban is megszerkesztettek, részértékükben kerekre zártak; azaz viszonylag önálló részei - bár részei - a belőlük formálódó egésznek. - Ezért feldolgozásunk - túllépve a szokásos "szemelgető" módszeren - az egyes forráscsoportokat egészükben és egészként igyekezett elemzés alá venni; azaz nemcsak a bennük felhasznált nyelvi elemeket s az ezekből egybeszerkesztett kisebb egységeket (szerkezeteket és mondatokat) vizsgáltuk, hanem a szöveget is a maga sajátos kétarcúságában: mint művet (szerkesztményt) és mint működést (a kapcsolatteremtésre hivatott tényezőt).
Vissza