Előszó
Részlet a könyvből:
«Az emberek élnek, lélekzenek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
«Az emberek élnek, lélekzenek és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége - pusztán külső szemléletre is - az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyelünk, azokat a nyelv közege által felfogjuk, megértjük... Bölcsőnktől kezdve koporsónk zártáig hangok és szavak miriádjai zümmögnek köröttünk. Még álmunkban is azokkal bíbelődünk. Sőt, ha hallgatunk, akkor se vesztegelnek bennünk tétlenül a szavak. Állandóan ott libegnek ezek öntudatunk mélyén vagy öntudatunk felületén, hogy kifejezzék lelki élményeinket. A költő mondja ezt művészetének anyagáról, a nyelvről; a költő, aki talán legjobban tudja, mit jelent a nyelv az emberiségnek. Valóban, a nyelv az emberi közösségek legcsodálatosabb alkotása : gazdag, bonyolult jelrendszer, mely hidat épít lélek és lélek, ember és ember között, midőn élőszóban vagy írásban felhasználjuk gondolataink, érzelmeink, akaratunk kifejezésére. Ma már el se tudjuk képzelni, mi lenne az emberi művelődés sorsa, ha nem állna rendelkezésünkre a nyelv.
Az embernek, bármilyen kezdetleges közösségekben él is, szüksége van olyan jelekre, amelyek segítségével megértetheti magát társaival, közölheti gondolatait, érzéseit, akaratát. A társas együttélés folyamán ki is alakultak bizonyos jelek amelyeknek egy kisebb-nagyobb embercsoport nagyjában ugyanazt az értelmet tulajdonította. Az ilyen jel lehetett kifejező mozgás, vagyis jelbeszéd, lehetett azonban hangos beszéd is. A jelbeszéd látszik az ősibb kifejező eszköznek, minthogy itt a jel és jelentése között közvetlenebb a kapcsolat. A kifejező mozdulatok, jelek körülbelül azonos értelműek mindenhol. Ezért élünk végszükségben ma is jelbeszéddel, ha olyan valakivel akarunk közölni valamit, aki egyetlen nyelven sem érti, melyen mi beszélünk. Azt pl. a világon mindenütt megértik, hogy ha a kezünkkel magunk felé intünk, akkor hívunk valakit, ha pedig el akarjuk távolítani, «távozást intünk».
Vissza