Magyar művészet a két világháború között

Előszó

A magyar művészet életébe a történelmi események sorsdöntő módon szóltak bele. Ha európai méretekben is határvonal az első világháború befejezése, annál inkább az nálunk. Másutt is periódusokat zárt le és újakat indított, de nem szakította meg a hagyomány szerves továbbélését és az egyéni művészpályákat. A háború és ellenforradalom tüze azonban nálunk elperzselte a kialakuló modern művészet palántáit. Alig születhettek meg - az új század első évtizedének végén a bigottan reakciós kultúrpolitika és az elmaradott közízlés ellenére - az első szándékok, kitört a világháború, amely nemcsak a közös erőfeszítés, de az egyéni teljesítmény alól is kihúzta a talajt: egyrészt a kísérletek még annyira kezdeti állapotukban voltak, hogy könnyű volt elhervasztani őket, másrészt a művészek nagy része nem alkothatott, mert katonai szolgálatot teljesített. S amikor az élgárda a háború végén magához kezd térni a csapás után, új erőkkel gyarapodva ismét kiáll s a forradalom hónapjai alatt lehetőségeket kap az erőpróbára, a megérésre, a hamarosan uralomra kerülő bosszúszomjas ellenforradalom ismét egyszerre megfojt minden szándékot, kettétör minden egzisztenciát, amely a forradalommal összefonódott - már pedig Magyarországon éppen a rendkívüli elmaradottság és tespedtség miatt minden haladó szellemű megmozdulás szükségszerűen párosult "balodali" és forradalmi politikai nézetekkel.
1919 ősze - a magyar művészek nagy diaszpórájának, szétszóródásának kezdete, amelynek káros kihatása felmérhetetlen. Bár a húszas évek közepétől, a bethleni konszolidáció idején az emigránsok számottevő hányada hazatért - az elszakadt fonal már fel nem vehető, új utakat kell törni és eközben sok érték kárba vész. Az itthoni viszonyok kisszerű elnyomorító hatását mi sem bizonyíthatja jobban, mint néhány végképp kinnmaradt, kiváló művészünk sikeres külföldi pályafutása s a hazatért - gyakran politikailag is megbélyegzett - ugyanolyan tehetségesek nehéz, sokszor tragikus sorsa. Vissza