Előszó
Boldogabb, nyugati országok fia, ha felidézi barokk elődeinek műveltségét, s tekintete megakad a XVII. század szellemóriásainak messze kimagasló alakján, az alkotó munka békés biztonságának...
Tovább
Előszó
Boldogabb, nyugati országok fia, ha felidézi barokk elődeinek műveltségét, s tekintete megakad a XVII. század szellemóriásainak messze kimagasló alakján, az alkotó munka békés biztonságának hasonlíthatatlanul számosabb és gyümölcsözőbb lehetőségén pihentetheti szemét, mint magyar társa. Nem mintha Európa többi népének nem jutott volna a háború embert öldöklő, vagyont és kultúrát pusztító viharaiból. A XVII. század, a barokk tulajdonképpeni korszaka éppen nem volt a béke ideje, de a barbár hódítás állandó nyomását, nyugtalanító, fojtogató légkörét Nyugat népei hírből sem ismerték. Az ő küzdelmük nem a puszta létet fenyegető élet-halálharc, hanem csupán vetélkedés az elsőségért; s ha itt-ott fellángolt a küzdelem, amint spanyol, holland, francia és angol követte egymást az európai vezetés dicsőséges szerepében, bőven maradt termékeny alkalom is, szelíd csöndje a nyugalomnak, mely a tudóst, írót, művészt könyve, munkája fölé hajolni engedi. A spanyol büszkélkedhetett hazája előkelő udvari életével, hódító kultúrájával; ha belül lassúdott, el-elakadt is II. Fülöp roppant világbirodalmának vérkeringése, kifelé még töretlen fénnyel sugározta szét az a spanyol ízlés pompázó eleganciáját. A század elején még csodálatos termékenységgel írta népszerű darabjait Lope de Vega, s százával születtek Calderon drámái is, a katolicizmus vallásos eszméinek megannyi szublimációja; még izzott, az elragadtatásig, Greco szenvedélye, az udvar fülledt levegőjében lehiggadt, előkelő tartózkodás nemes zománca vonta be Velasquez fölényes intellektualizmust sugárzó festményeit, s a Madonna kissé édeskés bájjal elevenedett meg Murillo puha ecsetje nyomán. De Don Quijote, Cervantes dicsőségre szomjazó nemes lovagja, amint fantáziája merész szárnyával minduntalan a durva, gonosz valóság kiábrándító korlátaiba ütközik, mintha már a kifelé még nagy hangon, a régi igényekkel föllépő, de belül már üres, vérszegény spanyol nagyhatalmat jelképezné. A kis Németalföld évtizedes küzdelmek árán nemcsak függetlenségét harcolja ki tőle, hanem friss lendülettel a vezetést is kezébe ragadja, politikai és gazdasági téren, tudományban és művészetben egyaránt.
Vissza