Magyar Műhely 1996. április

Előszó

Részlet a könyvből:
A SZÖVEG SZEREPE A VIZUÁLIS IRODALOMBAN
A vizuális irodalom — vagy inkább a vizuális szövegművészet — terjedő elfogadottságával párhuzamosan egyre inkább felmerül a művekben megjelenő szöveg- és képelemek viszonyának kérdése. Időnként, egy-egy mű láttán el kell tűnődnöm azon, hogy mi teszi a művet irodalmivá, mi különbözteti meg a rokon és mégis másképpen működő festői vizualitástól. És megkülönbözteti-e? Meg kell-e egyáltalán különböztetni?
Azt hiszem, első megközelítésben nyugodtan vonhatunk párhuzamot Simon László N.P. című és Joseph Kosuth cím nélkül, a 60-as évek végén New Yorkban kiállított műve között. Simon Nagy Pál portréját bontja fel számítógépen és a címen kívül nem fűz hozzá semminemű verbális kiegészítést. Kossuth egy széket állított ki, melyhez kis táblát mellékelt, amelyen az volt olvasható, hogy szék (persze inkább így: chair).
Első pillantásra úgy tűnik, hogy a kossuthi mű több szövegelemet tartalmaz, mint Simon Lászlóé. Mégis az egyiket a konceptuális művészet jellegzetes, formabontó darabjaként tartjuk és tartják számon, a másikat pedig a szerző minden valószínűség szerint vizuális „irodalmi" műként. Nem akarok ehelyt a concept art elméletébe és kritikájába belemerülni, de egyet majdnem teljes biztonsággal állíthatok: nem találkoztam olyan kommentárral, mely ezt az irányzatot az irodalomhoz sorolta volna. Hamarabb fordulhat elő, hogy Simon László munkáját valamelyik számítógépes képzőművészeti vonulat bekebelezi, mint magáét tartja számon. Félrértések elkerülése végett: nem arról van szó, hogy bizonyos skatulyákat (irodalom, képzőművészet, zene vagy akármi más) szeretnénk mindenáron és erőszakkal fenntartani vagy megvédeni, és a műveket ezekbe minden kétséget kizáróan besorolni, sokkal inkább arról, hogy a „művészeti ágak" belénk idegződött követelményeit szembesítsük konkrét művekkel és ebből következtetéseket vonjunk le. Vissza