Magyar miniatürök

Előszó

Részlet a könyvből:

A debreceni akadémia szinhedriónja összeült s maga elé citálta a fiatal akadémikust, a poétika tanárát, Csokonai Vitéz Mihályt. A nagytekintélyű elnök elébe tárta a szörnyű bünt:
- Kegyelmedet azzal vádolják, hogy felrúgta a nemes akadémia szabályzatát, a tekintélyeket sutba dobta, tanitványaival barátkozott, dohányozott, korhelykedett, ugy viselte magát, hogy tanári állásához méltatlan és hogy nincs helye se az akadémián, se a kollégiumban. Igazak=e ezek a vádak? És ha igazak, mivel védi magát? Csokonai Vitéz Mihály, poézis tanár a felső osztályban és immáron jó hirnevü verselő, dacosan felvetette busa fejét, szük melle megnőtt, szemei lángban égtek és imigyen védekezett:
- Nagytekintetü urak. A vádakat megértettem. A vádak való-igazak. Nincs okom tagadni, sőt még megtetézem azokat. Tudom, hogy mi vár rám. állom, mert ugy kell lenni. Tehátlan: a főbünös az a tanár, aki egy ebéden megvásárolt poézis-tanárnak. Eladtam magamat egy ebédért, mint Ézsau egykoron egy tál lencséért. Való-igaz, hogy sutba dobtam az iskolai tekintélyeket: szatírát költöttem az egyik tanár tenyeres-talpas szakácsnőjére. Arról nem tehetek, hogy az általam igen tisztelt professzor azonosítja magát konyhája művésznőjével. Ez az egyik bűnöm Szeretem a fiatalságot, mert magam is fiatal vagyok. Sokrates is szerette az ifjúságot és ezért ki kellett innia a méregpoharat. Vissza