Magyar mágnások életrajzi s arczképcsarnoka

Előszó

Több okból is kalandos sorsúnak mondható „könyv" hasonmását tartja kezében a: olvasó. Ami itt könyvként jelenik meg; annak az elődje nem könyv volt, hanem egy 1860 és 1877 között megjelent - könyvalakot soha meg nem ért - füzetsorozat. A becses ritkaságnak minősülő füzetek néhány példánya ismert volt ugyan, de négy további füzete napjainkig lappangott. Azt is mondhatnók: ez a könyv így, most kézbe vehető alakjában és teljességében eddig nem létezett. Persze, valahogy, valahol mégis... A történet azonban szövevényesebb ennél, egyszersmind egyszerűbb is. Volt az 1848-49-es magyar szabadságharcban egy hadbíró, akiről alig tudunk valamit. Vereby Somának hívták. A neve sem maradt volna fent, ha később, a kiegyezést siettető buzgalmában és a magyar arisztokráciát népszerűsíteni hivatott szorgalmában Vereby nem arról álmodozik, hogy eloszlassa a köznép magyar arisztokráciával kapcsolatos „előítéleteit és balfogalmait", föltárja, megismertesse a magyar főurak „elfödve, rejtve maradt jellemét". Vereby Soma elhatározta: „életrajzi s arczképcsarnok" alakjában mutatja fel a magyar mágnásokat a nemzetnek. Pompázatos albumról álmodott és ékes szavakkal rendre papírra vetette az arra érdemesültek életrajzait. Aztán lajstromba verte a kor legjelesebb rajzolóit... Mindenekelőtt a portréfejedelem, Barabás Miklós Városmajor utcai villája kapuján kilincselt. Nyilván az ábrázolandó személyeknél is sokat előszobázott az oly korántsem mellékes mecenatúra ügyében, konyomó műhelyekben, nyomdákban egyeztetett és alkudozott, mert a honbuzgalmi indítékok mellett a vállalkozói érdekeket aligha mellőzhette. A díszes albumot megálmodó Soma uraság azonban időközben belátni kényszerült, hogy amíg a nagy ábránd hömpölyögni képes, addig a pénz inkább csak csordogálni tud. Igazítani kellett hát a terven: nem egy testben, hanem részleteiben, évfolyamonként megjelenő füzetekben bocsátja közre az élet- és arcrajzokat, s ha majd a minden tervezett tüzet napvilágot lát, akkor azokat egységes albumba kötteti eggyé. Nem így alakult. Merthogy a kényszer a nagyurak hatalmánál is nagyobb úr, kivált, ha a nagyurak szűkmarkúságából ered. Nem minden ábrázolandó arisztokrata volt olyan nemes lelkű és önzetlen és oly bőkezűen adakozó, mint Széchenyi István, aki 1860-ban, épp abban az esztendőben halt meg, amikor Vereby megjelentethette az első füzetet. Aligha volt Vereby tervei szerint való, hogy a későbbiekben csak évente egy évfolyam, egyetlen tüzet készülhetett el. Vereby azonban szívós volt: 1860 és 1870 között folyamatosan, évente egy füzetet sikerült napvilágra hoznia. Később még hármat. Az utolsó három füzet kiadásához azonban már közel annyi idő, hét kerek esztendő kellett, mint az első tíz megjelentetéséhez. Ráadásul ezek borítója már csak amolyan közönséges újságpapírból készülhetett és csak néhány, talán egy, talán két kézen megszámolható példányban. Nyilván a pénz és nem a kellő ambíció híján alakult úgy, hogy a tizenhárom évfolyamot Vereby Soma soha nem főzethette egybe, a szépséges lapokat nem köttethette közös, díszes fedélbe. Vissza