Magyar látóhatár

Fülszöveg

Harmincévesen menekült el az országból, és majdnem negyven évnek kellett eltelnie, hogy Münchenben autóba üljön és elinduljon Magyarország felé. Verőfényes nyárközép, 1987. A határ felé közeledve, majd a határt maga mögött hagyva nem érez se szorongást, se lelkesültséget, nincs benne „sem izgalom, sem meghatódottság". A határon nem száll ki az autóból, hogy patetikus gesztusokat tegyen vagy fellengzős mondatokat fogalmazzon meg. De azt tudja, hogy ami most történik vele, az „majdnem a csodával határos". „Hiszen- mereng és veszi át a szót most, óvatos autósként is inkább befelé figyelve - sokáig azt hittem, hogy a hontalanságot nem kalandnak vagy jobb megélhetési lehetőségnek tekintő, hanem politikai elvei miatt tudatosan vállaló emigránsként csak akkor látom viszont Magyarországot, ha ott újra olyan viszonyok uralkodnak, mint amelyek lehetetlenné válása miatt önkéntes száműzetésbe mentem. 1956 őszétől tudtam, hogy ennek a valószínűsége belátható időn belül, talán az én életemben, meglehetősen csekély."
Ezt a gyűjteményt tekintsük annak, ami, se többnek, se kevesebbnek: a tudomány tisztelgésének. És a tisztelgő tudomány akkor látja el jól a feladatát, ha kegyeleti kötelezettségének azzal tesz eleget, ha az alkalmat szakmai üzenetnek is felfogja. Egy-egy szakkérdés megtárgyalásával azt is sugalmazza, hogy a főhajtásra érdemes neves előd ebben vagy abban a kérdésben milyen eredményeket ért el, hogy ennek vagy annak a szűkebb szakterületnek a további vizsgálatához mekkora anyagot tárt föl.
A tisztelgő elkötelezettséget nemcsak a részvételre meghívott szerzők személyisége reprezentálja, noha mindegyikükről köztudott szoros kollegiális, sőt baráti kötődése az eltávozotthoz. Olyan kutatási témákból kértünk tőlük tanulmányt, amelyekben valaha, a nem is túl távoli időkben, Borbándi Gyula tette le a szakmai alapokat. Vagy szakmonográfiák formájában, vagy olyan emlékiratok keretei között, amelyek a későbbi történeti kutatásokhoz nélkülözhetetlen információkat összegyűjtötték és rendszerezték. Vissza