Magyar-latin szótár

Előszó

A szótár általában véve legszorosabb viszonyban áll a nyelvtanhoz. Mindkettőnek tárgya a nyelv, mint valamely nép gondolkodásának szóhangok által való nyilvánítása. Azonban valamint a gondolkodásnak van anyaga, t. i. a fogalmak, képzetek, és alakja, t. i. a képzeteknek, fogalmaknak egymással való összkötettési módja, úgy lehet minden nyelvben is ezen két elemet egymástól megkülönböztetni és a szókat, mint a fogalmak, képzetek hallható jegyeit a vonatkozási hangoktól, mint az összeköttetés kifejezésétől elválasztani; azaz: minden nyelvnek van anyaga és alakja. Az elsőnek felsorolása a szótár feladata, az utóbbinak meghatározása illeti a nyelvtant. A szótár tárgyát képezik tehát a szók, mint bizonyos képzetek, fogalmak maradandó kifejezései; a nyelvtan tárgyát képezik a szóalakok, melyek a fogalmak egymásközti vonatkozásait jelölik. A nyelvtan kötelessége a szóképzés törvényeit előadni s ezen eljárás alaki oldalát teljesen kimeríteni, de az ezen törvények szerint alakult szókincs a szótárhoz tartozik; s mialatt a nyelvtan mutatja, a nyelv fennálló képzési törvényei szerint mi lehet, a szótrának feladata kimutatni, mi van meg valódilag a nyelvben. MIután pedig a nyelv történeti fejlődmény, s idő folytában a szók mind hangalakukra, mind jelentésükre nézve változnak, azért a szótárnak a szókincset nemcsak ugy kell adni elő, a mint az van, hanem azt is, mi módon lett azzá, a mi s így a szó értelmének fejlődését is kikutatni, a mint ez t. i. eredetileg érzéki jelentéstől lassankinti elvonás utján felsőbb, szellemibb fogalmakhoz haladott; végre azon módot is kinyomozni, mely szerint származtatás és összetételek általa fogalom mindinkább meghatároztatott és szorosabb körvonalakat öltött magára. Ennél fogva a szótárszerkesztés szinte azon munkák sorába tartozik, melyek tulajdonképen soha sem fejeztetnek be, s melyeknél tehát az elért tökély foka mindig csak viszonylagos lehet. Vissza