Magyar-latin/latin-magyar szótár I-II.

Előszó

Korunk gyakorlati irányú törekvései nem kedveznek a humanista tanulmányoknak és középiskolai tantervünk kevesebb időt szán a latin nyelv tanítására, mint azelőtt. Megokoltnak látszik tehát, hogy olyan segítőeszközöket adjunk a tanulók kezébe, amelyek megkönnyítik a munkájukat és vezetik őket a kevésbbé járt utakon. E cél elérése végett Burián Jánosnak eddig elismerten legjobb középiskolai latin szótárát a következő elvek szerint dolgoztam át.
A szótövek szerint való csoportosítás megszüntetésével helyreállítottam a betűrendet. Igaz ugyan, hogy a szócsaládok áttekintése gondolkodásra készteti a tanulót, de az egy bekezdésben felsorolt származékszók közt csak hosszas keresgélés után lehet megtalálni a kívánt szót, s a betűrendben olyan zűrzavar keletkezik, hogy pl. a szóvivő szót 8 hasábbal előbb találja meg a tanuló, mint a szorultság szót. Negyvennégy év alatt a szótár nyelvezete is elavult, sok magyar szót a mai nyelvhasználatnak megfelelően másikkal kellett helyettesítenem, hiszen ma már nem beszélünk érzeményről és a tábornagyot nem mondjuk táborosnak.
A szótár második kiadása elég szinonimát sorolt fel, de ritkán jelezte a köztük levő különbségeket. így azután nem tudhatta a tanuló, hogy pl. az alkalmas szót a megadott idoneus, aptus, opportunus, aecommodatus, commodus, utilis rokonértelmű szók közül melyikkel fordítsa latinra. E tanácstalanság megszüntetése végett általában mindig jeleztem a szinonimák közt levő lényeges különbséget, s a jelzés csak akkor maradt el, ha a különbség vagy fogalomárnyalás igen csekély és hosszasabb értelmezés vagy meghatározás nélkül fel nem tüntethető (pl. horrendus, horribilis, horridus - furiosus, furibundus, furialis). A szótár használhatóságát bizonyára növelte volna az ilyen finomságok feltüntetése is, de akkor a munka értelmező szótárrá bővült volna, amelyre középiskolai tanulónak nincs is szüksége. A hellyel takarékoskodnom kellett. Vissza