Magyar Kultúra 2021/5.

Előszó

Részlet:
Kedves Olvasók!
Egy-egy jó ügynek olykor az árt a legtöbbet, ha valamely politikai csoportosulás a zászlajára tűzi, hiszen utána sokan hajlamosak ezeket a törekvéseket pusztán propagandisztikus felületként értelmezni. Manapság besétálhatunk ilyen zsákutcába akkor is, ha környezetvédelemről beszélünk, vagy ha a ki- és bevándorlásról esik szó.
Hajlamosak vagyunk ezeket új keletű hívószavaknak tekinteni, holott évszázadokban mérhetjük azt is, amióta a sajtóban jelen vannak ezek a témák. Számtalan példát hozhatnék, de terjedelmi okokból most csupán egy írásra hívnám fel a figyelmet: Marc Ferencz kertész, a magyar államvasutak ültetvényeinek egykori felügyelője 1876 májusában, a Természettudományi Közlönyben publikált egy remek összefoglalót A növények vándorlása címmel. Számos példát sorol, olyan kultúrtörténeti érdekességeket is, miszerint "az úti füvet, mely nevéhez oly nagyon illőleg úton, útfélen terem, az északamerikai veres indiánok a fehér emberek lábnyomának nevezik. A gyomok serege az európaiakat nyomról nyomra követi mindenütt". Számba veszi a veszteségeket: azt, hogy veszélyben van a kaliforniai óriás fenyő, hogy Libanon híres cédrusaiból csak pár satnya példány maradt, hogy az Ótestamentum szerint Perzsia "erdőkkel és termékenyítő folyamokkal bővelkedett, most pedig legnagyobb részt kopár, szomorú sivatag", vagy a XVI. századig erdőkkel borított Szent Ilona szigetét hogy tették kopárrá az európai bevándorlók. A svéd botanikus, Elias Magnus Fries megállapítását idézi, melyet "az átalakító emberi kézről komolyan és leverően, de fájdalom, igen találóan mond: >>Széles, letarolt föld-szalag követi lassanként a művelődés lépteit.<<" Marc Ferencz mégis bizakodó - hiszen semmit sem sejthet még arról a pusztításról, melyet az elkövetkező század hoz, 1876-ban talán még elképzelni sem lehetett, mit jelent két világháború, mit jelent a természet olyan fokú kizsákmányolása, mint amilyenre a technikai fejlődés ürügyén és érdekében vetemedett az ember. "De látjuk azt is, hogy nemes néptörzsek vagy igazán művelt emberek kezdik intő szózatukat hangoztatni, kezdenek kicsinyben hozzá fogni a második óriási munkához: a természetet régi teljességébe és erejébe visszahelyeztetni, de úgy, hogy az új sokkal magasabb rangú legyen a vadonnál, hogy jobban alá legyen rendelve az ember czélszerűségi törvényeinek, oly tervek szerint rendezve, melyek az emberiség fejlődése történetét utánozva készültek - írja Marc Ferencz. - (...) Egykoron sikerülni fog és kell, hogy sikerüljön az embernek vezető és gondozó befolyásának hatalmával a természetet fölszabadítani a zsarnoki rabszolgaság alól, melybe még most süllyedve van, s a melyben csak szakadatlan küzdelem árán képes a folyton ellenszegülőt megtartani. A távol jövő homályában, a béke és a szépség birodalmát látjuk eljövendettnek a földre lé a természetbe; de addig még soká kell az embernek a természet iskolájába járnia, s mindenekelőtt önmagát kell fölszabadítania az önzés bilincsei alól." Vissza