Magyar Kultúra 1913. március 5.

Előszó

Részlet:
"A pogány államhatalom kegyetlensége, mely három századon keresztül annyi keresztény vért ontott, 312. évi október 28-án vízbe fult.
A nyugat-római birodalom egyik cézárja: Konstantin, gallusai élén egy új birodalmi lobogó, a Krisztus keresztjét és névbetűjét jelző labarum alatt megtámadta Róma közvetetlen közelében annak cézárját, Maxentiust, aki sokkal nagyobb seregével csakhamar futásnak eredt s a torlódás közben leszakadt tnilviusi híddal együtt elmerült a Tiberis hullámaiban.
A labarum alatt Rómába diadalmasan bevonuló Konstantinnal ekkor vonult be Krisztus keresztje nyilvánosan, magasan tartva, mindenkitől láthatólag, mint a győzelem szerzője, a világbirodalom fővárosába.
És a keresztnek e jelvénye alatt, melynek a római sasok helyébe oly váratlan és hirtelen kitűzését erkölcsi csoda nélkül megmagyarázni a történelmi kutatás aligha képes, minő volt a győzedelmes hősnek ezen bevonulása?
A pogány Nazarius írja, hogy a múltnak évkönyvei ahhoz hasonlóról nem emlékeznek. „Nem megbilincselt hadvezérek mentek a hősnek diadalszekere előtt, hanem a láncaik alól fölszabadult nemesek; — nem bebörtönözendő barbárok, hanem tömlöceikből kibocsátott consularisok; — nem idegen foglyok szegélyezék a diadal útját, hanem az immár szabad Róma maga, mely most nem gazdagodott zsákmánnyal, hanem ő szűnt meg zsákmány lenni; — és ami a dicsőség tetőpontja: tűrt szolgaságát újra elnyert uralkodása váltotta fel. És a városra nehezedett erőszakos gonoszságok seregében minden szemlélő ott látta a megfékezett bűnt, a legyőzött hűtlenséget, a megszégyenített elbizakodottságot, a most már hasztalan haragjában dühöngő kegyetlenséget, a megalázott gőgöt meg dacot és a vasbilincsbe vert kéj-gyönyört."

Vissza