Magyar Kultúra 1913. június 5.

Előszó

Részlet:
"Korunkat kettős értelemben is a vallási szkepszis tipikus korának lehetne nevezni.
Először azon értelemben, hogy ma valóságos epidémia — nem a pozitív hitetlenség, vagy a hitetlenség mint meggyőződés (mert erről legfölebb talán a legszűkebb keretekben lehetne szó), hanem: a vallási kételyek megoldatlansága, az el nem intézés, a tisztán nem látás, a vallási bizonyosságról való lemondás, a bizonytalanságban való megrekedés és tájékozatlanság. Nem vallásellenes világnézetek hódítják el a tömegeket a hittől, hanem a félúton-megállás, a nemtudás és a kételyeiről számot adni nem tudó szkepszis.
A filozófia divatjai egy századéven belül együttrezgésre szokták indítani a holt bölcselkedéstől látszólag oly távol álló életet is. Rousseau s az enciklopédia filozófiája megteremtette
a
XVIII. és XIX. század forradalmait, a Kanttól eredő agnosztikus filozófia létrehozta a mai általános kételkedést. Ma a bizonyosságot, a szilárd, pozitív világnézetet, a kialakult meggyőződéseket még csak értéknek sem szokás tekinteni; ma nem az a művelt és felvilágosodott, aki az élet nagy matézisének bonyolult feladatait biztos kézzel ki tudja bogozni, hanem aki előkelően le tud mondani a megoldásról s a nagy feladatokhoz a kételkedés büszke gesztusával a meg nem értés kérdőjeleit írja hozzá.
De más értelemben is a szkepszis korában élünk. Ma még a hívő is másképpen hisz, mint egykoron. Az a naiv, öntudatlan, gyermekded hit, a vallásos világnézetnek az a zavartalanul békés birtoka, mely előbbi korokat jellemzett, ma már nem száll boldog örökségképp egyik generációról a másikra. Ma már főleg az intelligencia körében — de intelligencia alatt értve úgyszólva mindenkit, aki, mondjuk, újságot olvas — alig akad valaki, aki vallásos meggyőződésének hajóját ne volna kénytelen az ingadozás és kételkedés hullámain keresztülvezetni..."

Vissza