Magyar közszói eredetű személynevek az 1211-i tihanyi összeírásban

Előszó

A személynevek minden nép életében, nyelvrendszerében sajátos, külön helyet foglalnak el. A jelentéstan anyagának azt a területét alkotják, ahol a nyelvtörténeti változások hatása a legszembetűnőbben jelentkezik. A személynevek nagy része eredetileg határozott jelentéssel bíró köznév volt, idők folyamán azonban elhomályosult a személynevekké váló köznevek eredeti jelentése: egyrészt elhomályosultak azok a körülmények, okok, melyek a köznévnek személynévvé válásánál közrejátszottak, néha az eredeti köznév veszett ki, vagy annak személynévi jelentése homályosult el annyira, hogy megszűnt minden jelentésbeli kapcsolat az eredeti köznév és az abból származott tulajdonnév között. Ma már a továbbszármaztatás és a névátvitel végtelen láncolata folytán az a helyzet, hogy a személynév eredeti köznévi jelentése, ha meg is maradt, nincsen semmiféle kapcsolatban mostani viselőjével.
Eredetileg azonban ezek a személynevekké váló köznevek, melyek egy-egy nép életének, lelkivilágának, művelődési, gazdasági, vallási, családi és egyéni viszonyaival kapcsolatos szavakból kerültek ki, egy-két esetet leszámítva, amikor valami ősi szokás, vallási babonás képzet vagy jelkép szolgált a névadás alapjául, szoros jelentéstani összefüggésben voltak a név viselőjével. Legtöbb esetben a név kifejezte tulajdonság megvolt az illetőben, aki éppen eme körülmény folytán kapta nevét. Más esetben a név jelölte fogalom, dolog oly gyakran merült fel egy-egy személlyel kapcsolatban, hogy annak a neve végül is az illető ember megkülönböztetőjévé: nevévé vált. Vissza