Magyar királyi honvédnovellák

Előszó

Hát az igazság nem egy, csakis egy? S ha egy, mit jelent hát akkor a szó a Krlezsa Miroszláv igazságáról?
Azt jelenti, hogy az igazság nem holmi örökégő lámpa, melyet ismeretlen kéz tűzött ki valami szédületes sziklafokra az idők kezdetén, hogy azóta várjon ott vakmerő hegymászókra, kik évezredek óta szegik nyakukat sorra a hasztalan igyekvésben, hogy kezükbe kaparintván lehozzák a magasból a földi tájak földi emberei értelmének végleges megvilágítására.
Azt jelenti, hogy az igazság nem valami túlvilági dúcból kiröppenő galamb, mely minden száz évben egyszer egy-egy kiválasztott szentnek vagy bölcsnek kegyesen és mennyei egyszerűséggel ereszkedik a vállára vagy éppen sülten a szájába.
Úgy értendő-e ez, hogy azért beszélek Krlezsa Miroszláv igazságáról, mert tagadom, hogy van igazság? Nem, ép ellenkezőleg. Hiszek az igazságban. Abban, amely sose volt és sose lesz végleges, mely sose volt, sose lehetett és sose lehet a befejező pont. Illetőleg, hogy pontosan fejezzem ki magamat: az igazság mindig olyan mint a pont a mondat végén, mely után azonban újabb mondat következik. Pont az igazság, mely ugyanakkor, mikor befejez, egyben az újnak a kezdetét készíti elő. S csak azért lehet és kell beszélni az élő igazságról, mert az élőnek a fogalmában benne foglaltatik az elkerülhetetlen elmúlás: a virulás, a nemzés és a halál. Vissza