Magyar Irodalmi Lexikon I. (töredék)

Előszó

Embertöltőnyi ideje már, hogy - majdnem egyszerre - megjelent két komoly irodalmi lexikon. Azóta, egy némiképp elsietett munkát kivéve, semmi. A két elöregedett lexikon közül az egyik - tiszteletre méltó tudományos alapossággal - a Horthy-korszak szellemét képviselte, a másik minden lehetőt megtett, hogy ezzel a szellemmel szembeszegüljön. Ez utóbbinak szerkesztője én voltam. Kiadója, Győző Andor könyvkereskedő nem csekély bátorságról tett tanúságot, amikor erre a feladatra egy elcsapott tanárt választott ki. Nem várhatta és nem is várta, hogy szerkesztői munkámmal a "kurzus" bocsánatát igyekszem majdkiérdemelni. Nem kifogásolta azt sem, hogy munkatársaimat jelentős részben hozzám hasonlóan elcsapott vagy nyugdíjba kergetett tanárokból és haladó gondolkozású, felvilágosodott emberek közül válogattam ki. Kézirataikon világnézeti szempontból nem változtattam semmit. Minden nagyobb cikk szerzőjének aláírásával jelent meg, mindenki felelt a maga írásáért - az egészért én. Sok ellenséget szereztünk és sok durva sajtótámadásban volt részünk, de mindezt a jól teljesített kötelesség tudatában viseltük el. Igaz, megfogadtam egy keserű pillanatomban, hogy lexikont többé nem szerkesztek, de fogadalmam erejét vesztette, amikor bebizonyították, hogy új irodalmi lexikonra s annak szerkesztésében az én tapasztalataimra s talán nevemre is szükség van.
Hogy annyi év elmúltával s oly hatalmas szociális év világnézeti változások után kell az új világirodalmi lexikon, azt fölösleges volt bizonyítgatni. Amióta a munka megkezdésének híre ment, magánosok kérdéseibeől és a sajtó folytonos érdeklődéséből olyan elemi erejű sürgetést olvashattunk ki, amely könnyen csábíthatna bennünket a lexikon gyors összecsapására, ha felelősségünknek tudatában nem lennénk. Ez a felelősség ma mást és többet jelent, mint harmincöt évvel ezelőtt. Az íróknak egész nemzedéke nőtt fel, amelyről lexikális adatot, könyvbe foglalt értékelést még alig kaphatott az olvasó. És ha már az olvasóról beszélünk: ez a szó is mást, sokkal többet jelent, mint akkor jelentett. Akkor egy szűk értelmiségi körhöz szóltunk, ma mindenkihez; olyanokhoz is, akik kevésbé tudnak leellenőrízni bennünket. Ez nagyobb felelősséget hárít reánk.
A régi lexikon személyes felelőssége kollektív felelősség változott. A főszerkesztővel, aki annak idején fiatalosan verte vissza kurzus-sajtó támadásait, osztozik a felelősségben a kiadó részéről összeállított szerkesztő bizottság; osztoznak a szakszerkesztők, akiket személyes bizalom alapján magam válogattam össze, s a száznál több cikkíró, akiknek kiválasztását közvetlen munkatársaimra kellett bíznom, hiszen a mai filológusnemzedéket már, sajnos, alig ismerem. Az egyes cikkek névtelensége nagy áldozat a szerzők részéről, de hozzátartozik a kollektív felelősséghez. (Benedek Marcell) Vissza