Magyar iparművészet emlékei (rossz állapotú)

Előszó

Ernst Lajos kormányfőtanácsos, ki az Iparművészeti Muzeumnak régtől fogva lelkes pártfogója s már nem egy értékes adománnyal gyarapította gyűjteményeinket, ezúttal saját „Múzeumának" iparművészeti részét engedte át kiállításra oly célból, hogy azt hozzáférhetőbbé tegye az Iparművészeti Múzeum látogató közönsége, főleg pedig a tanulni vágyó ifjúság számára.
A hosszú évek következetes gyűjtése utján létrejött Ernst-gyüjtemény valóban érdemes mindazoknak érdeklődésére, akik a magyar iparművészet múltját, a magyar izlés, a magyar stílus eredetét és sajátosságait kutatják. Mert a gyűjtemény kizárólag magyart, magyar vonatkozást, hogy ugy mondjuk: iparművészeti Hungaricát foglal magában. Exkluzív magyarságában kidomborodik a stílusnak egysége, mely egyes tárgyakról nem annyira, mint azoknak összességéből sugárzik felénk. A stilus soha sem a külső sallangban, ornamentikában rejlik, hanem a művészetnek egy nemzet egész életviszonyaival, ideáljaival, szokásaival való szoros összefüggésében.
Az Ernst-gyüjtemény néhány régibb darabtól eltekintve, a XVII-ik századdal kezdődik, azzal a korral, amikor a nyugat és kelet behatása alatt kialakult a sajátos magyar izlés. Folytatódik Rákóczi, Mária Terézia és az Empire korszakának emlékeivel, amikor az Ausztrián át hozzánk importált német, francia és olasz művészet hazai életviszonyainkhoz, Ízlésünkhöz alkalmazkodva, lényegében mégis magyar tudott maradni. Végződik pedig a Biedermeierrel, a polgári osztály megerősödése folytán kifejlődött naiv, becsületes lakásművészettel, mely természetszerűleg nem utánozta már a nagyurak luxusát, nem is igen kereste külföldön előképeit, hanem jómódú polgárias kényelemmel és a kor szentimentálizmusának megfelelő kedves apróságokkal szerette lakályossá tenni az otthont.
Nem minden magyar készítmény, ami a kiállításon látható, - hiszen régi időben nem is tudtuk itthon előállítani mindazt, ami a berendezéshez kellett, - de minden egyes darabon van valami, egy kosztüm, egy arckép, egy felirat, egy címer, mely azt magyarrá avatja. És ha honi iparművészetünk a nagy művésznemzetek alkotásaihoz viszonyítva néha bizony kissé provinciális is: nekünk magyaroknak kedves, mert - magyar.
Mintha gyermekkori emlékek ébrednének újra bennünk, régmúlt időknek szunnyadó emléke. Nem csupán egyéni benyomások ezek. hanem mélyebben gyökerező, atavisztikus visszaemlékezések nemzetünk múltjára, a történelemben vissza-visszatérő megifjodására.
És a visszaemlékezésben sok vigasz és remény is van, Meglátjuk a szerves folytatólagosságot mult, jelen és jövő között. Hisszük, hogy a magyar művészet is meg fogja ismét találni szoros kapcsolatát a nemzet életével, melynek a lelkekhez szóló kifejezését megalkotni az ő feladata. Vissza