Magyar Iparművészet 1931/3-4.

Előszó

Ami páratlanul álló népművészetünkből nem szabad ideigóráig tartó divatkultuszt űznünk, amit csak a puszta lelkesedés méltányol addig, míg a szalmaláng el nem lobban. Népünk művészete sokkal mélyebbreható megbecsülést, a benne lévő lelki erőknek sokkal nagyobb érvényesítését, felhasználását érdemeli.
Ilogy pedig igazságos bírái legyünk magunknak, de meg tudjuk azt is mutatni, miben különbözünk másoktól, ahhoz tárgyilagosan egybe kell vetnünk a mi népművészetünket szomszédaink hasonló alkotásaival. Ha ezt megtesszük, akkor még jobban megerősödik magunkba vetett bizalmunk és az a meggyőződésünk, hogy magyar népünkben is nagy lelki emelkedettség, szellemi kifinomodás, sajátos kultúra a melegágya minden művészi alkotásnak. Nem a puszta játékösztönből fakadó szórakozás, hanem tudatos lelki munka és szellemi képesség nyilatkozik meg népünk művészkedésének minden terén. Ez a művészi készség azonban nem mondható általánosnak, sőt nagyon is megszorított és egyes vidékekre koncentrálódik, bizonyos területi jellegzetességet, lokális stílusszerűséget teremtve népművészetünkben, amit csak akkor ítélhetünk meg, ha az országszerte összegyűjtött anyagot mind magában, mind pedig a környező népek művészetével összehasonlítjuk. Elsősorban azzal kell tisztába lennünk, hogy népünknek nem minden tagja képes művészi alkotásokra. Közöttük is a kiválóbbak, invenciójuk, találékonyságuk, kézügyességük által hivatottak módjára előljárnak. Eszmét adnak a többségnek és módot nyújtanak a többieknek néha a nyilt tanulásra, máskor az ellesett, rejtett utánzásra.

Vissza