Előszó
A kézművesipar története
Irta: Dobsa László dr., az IPOK igazgatója.
Nagyon jól tudom, nagy merészség, mikor ezt a címet írtam dolgozatom fölé, mert a világ történetét, egyes nemzetek...
Tovább
Előszó
A kézművesipar története
Irta: Dobsa László dr., az IPOK igazgatója.
Nagyon jól tudom, nagy merészség, mikor ezt a címet írtam dolgozatom fölé, mert a világ történetét, egyes nemzetek történelmét, akár egyes korok, időközök, városok, társadalmi osztályok, vagy nagyobbszabású események történetét a hivatásos történetírók egész sokasága igyekezett több-kevesebb sikerrel megörökíteni; de a kézművesipar történetéről az egész világirodalomban sem találunk olyan, munkát, amelyik ennek a gazdasági ágazatnak, ennek az értékes társadalmi rendnek a történetét - ha csak vázlatosan is, - de a különböző korokra, fejlődési fokokra és népekre kiterjedőleg elénk tárná. A feladat tehát igen nehéz kell, hogy legyen.
Mivel hivatásos történetíró nem vagyok s ipartörténeti tanulmányokkal csak mellékesen, kedvtelésből, hivatásom betöltése során foglalkoztam és foglalkozom, korántsem tartom magamat hívatottnak a most említett történeti hiány pótlására; e könyv rendeltetéséből és gyenge felkészültségemből folyólag csak arra vállalkozom, hogy ennek a kiadványnak iparos olvasóit nagy vonásokban megismertessem a kézműves mesterségek kifejlődésének és történetének egyes főbb mozzanataival, hogy felhívjam az olvasók figyelmét az ipartörténet érdekes és tanulságos voltára s beigazoljam előttük, hogy a kézművesipar milyen fontos szerepet játszik az emberiség művelődésének történetében; mennyire büszke lehet minden iparos arra, hogy az ő kezemunkája, kézügyessége, találékonysága, szépérzéke, tudása és szorgalma révén létrejött alkotások nélkül az emberi kultúra sohasem jutott volna el a repülőgépek és a rádió korszakáig.
Horváth Mihály, aki a magyar ipar és kereskedés történetét elsőnek megírta, e nagyszabású és eredeti kútfőkre támaszkodó munkájának második része (Az ipar és kereskedés története Magyarországon a Három utolsó század alatt, Budán, 1840-ben) előszavában találóan mondja: »Sajátsága az embernek, hogy a rendkívüli és csillogó, a szokatlan és zajtütő, bár belérték nélkül, mindig élénkebben leköti figyelmét, mint a csöndes és lassú, de magasztos és boldogító működése az életnek.
Vissza