Magyar hittel

Előszó

Részlet:
Vallomás
Amikor 9 éves lettem, szüleimnek bejelentettem, hogy régész leszek. Így kezdődött minden... Egész életedben söprögetni akarod a köveket - kérdezte apám nevetve. Nem, de nagyon kíváncsi vagyok a múltunkra - feleltem. Röviddel ezután hazahozott egy éles szikét. Én, mint minden újdonságra nyitott kislány, azonnal játszani kezdtem vele. Kivágott orrú lakkcipőben voltam, a szike pedig egy óvatlan pillanatban kiesett a kezemből, és egyenesen a nagylábujjam csontjába fúródott. Nem vérzett és nem is fájt, de örök emlék maradt.
12 éves lehettem, amikor Baja-Dunafürdőn egy úttörőtáborban nyaraltam. Sokat fürödtünk a Dunába, egyszer kifelé úszva a holtágból egy nálam kisebb fiút vettem észre, aki ijedten kapaszkodott egy bójába, le-lecsúszva róla. Fuldokolt. Odaúsztam. Nem volt mély a víz, de nagyon iszapos. Megragadtam és elkezdtem vele kiúszni a partra. Ő félelmében, görcsös kapaszkodásában állandóan lenyomott, így aztán a jobb könyökömmel orrba vertem, a hátamra vettem és kivonszoltam. Talán 10 méter lehetett, de már jöttek elénk a nagyobb fiúk. Megmenekültünk. Este úgy ünnepeltek engem a táborban, hogy szinte szégyelltem magam. Ekkor merült fel bennem az a kérdés, hogy milyen foglalkozás az, ha valakit megmentesz? - Te buta - mondták a többiek -, hát az orvos... Na jó, akkor orvos leszek - mondtam, és orvos lettem. A medicinával történő megismerkedésem után szinte azonnal elmélyültem a lélek rejtelmeiben... Vissza