Előszó
Részlet a könyvből:
Át a határon. - Drótakadályok, tankcsapdák, felrobbantott hidak. - Mit mond a vörös frontujság?
Nehezen virrad. A felkelő nap először a sötétséggel birkózik, majd a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Át a határon. - Drótakadályok, tankcsapdák, felrobbantott hidak. - Mit mond a vörös frontujság?
Nehezen virrad. A felkelő nap először a sötétséggel birkózik, majd a köddel méri össze erejét. Ez kemény ellenfél. Ha egyik hegycsúcsról elűzik, a másikra telepedik, azután elbújik a völgyekbe, ahol késő délelőttig ráér meglapulni.
De a Hoverla csúcsa már olyan, mintha gyémántból lenne. Csillog, szikrázik, majd pár percre ismét ködbe burkolódzik. Hát még a hófoltok? Itt-ott akkora van belőlük, hogy vígan lehetne szánkózni rajtuk. Fehéren, fénylőn bámészkodnak egymás felé.
Csend van. Valahol felsír egy motor, utána ismét némaság borul a tájra. Autóink még lent vannak a faluban, indulási parancsra várunk. Jó volna már feljebb lenni, túl a szerpentinen, a határ közelében. A harc minden percben megkezdődhet s nem szeretnénk elmulasztani egyetlen pillanatot sem.
Az újságíró vér dolgozik bennünk. Jegyzet-tömb és ceruza sem szükséges. Ennek a napnak egyetlen pillanatát nem felejtjük el soha. Még nem látjuk, csak érezzük magunk előtt az ellenséget és azt a titokzatos és szigorúan lezárt országot, melyet nem is olyan régen, mint polgári riporter akartam beutazni. A budapesti szovjet követség nem adhatott beutazási engedélyt, Moszkvához fordult válaszért. Az engedély nem érkezett meg. Nem baj, most engedély nélkül megyek. Minden újságírót legjobban azok az országok érdekelnek, amelyeket elzárnak előle... De induljunk már, aztán kiderül, hogy mit féltettek és rejtegettek a külföldi újságírók elől.
Vissza