Magyar fatornyok

Előszó

I. A faépítészet emlékei - egyházi és világi vonatkozásúak egyaránt - körülbelül a XIX. század elejéig teljességgel kívül estek a tudományos vagy akár a művészi érdeklődés látókörén. A művészi szemlélet, mely a romanticizmus felléptéig általában a klasszikus antik ideálok után igazodott, még a gótika évszázadokon át kifejlődött, nagyszerű, monumentális művészetét is barbárnak, az érdeklődésre méltatlannak tartotta és megtagadta annak művészi lét jogosultságát. Mennyivel inkább tette ezt az igénytelen, zordon külsejű, mondhatnánk művészietlen, együgyű faalkotmányokkal, melyek a kultúrától elmaradt országok szegényes, elhagyatott és eldugott fészkeiben voltak még találhatók itt-ott, Európa északi és főleg keleti felében. Egészen nyugodtan állíthatjuk, hogy igen sokáig számba se igen vették őket, még kevésbé, hogy művészi szempontból méltatták volna figyelemre. Csak a romanticizmus korszaka, mely szakítva az eddig egyedül irányadó, déli művészi szépségideállal, e világ minden tájáról és a történelem minden korából akarta összehordani a szépet és az érdekeset, amely kifejezetten a rendkívülit, e szokatlant, sőt az exotikusat kereste, fordult végül megértéssel a fa építészet, főleg a többnyire romantikus és fantasztikus külsejű fa templomok felé és ismerte fel azok esztétikai és történeti értékeit. Elsőnek a középkori norvég fatemplomok váltak méltán híressé e tudomány és a nagyközönség körében, majd rendre felébredt az érdeklődés a többi országokban is. amelyeknek területén ilyen vagy hasonló emlékek még léteztek. Vissza