Magyar Csillag 1944. március 1.

Előszó

Részlet:

A GYÁVA

A férfi felnézett az étlapról.
- Együnk ráklevest?
- Finom! - mosolygott a nő.
Mindig ilyeneket mond: »Finom« - »Rém jó!« - »Ahogy te akarod, szívecském«. A férfi bosszúsan nézte az asszonyt, - ezt szereti fél éve? Nem érdemli meg a szép, tréfás szemét, a jó izületeit, a vékony fiatal bőrét, - a csontjait vastag, otromba borjucsontokra kellene kicserélni egy éjszaka, az egész nőt leönteni pacsulival. Hazudik a bőre és hazudik a fekete, mohó, vidám szeme. Úgy villog, olyan könnyed, mintha fény sütné át; és belül egy lúd gágog. Igen, etetni, tömni kell, mint egy éhes ludat.
A ráklevest is ezzel a kajánsággal ajánlotta, - csak edd ezt a sűrű, nehéz, piros levet, tejszín, tojás, vaj, talán konyak is van benne, meg a rákollók kivájt húsa; kanalazd, nyeldekeld és mondd azt: »finom papi!«
Már gyönyörködött az asszonyban.
Az gyanutlanul evett.
Utána sültkacsát rendeltek, olajos, vegyes salátával. Vörösbort töltött a pohárba.
- Süteményt, - unszolta.
- Megpukkadok, - nevetett az asszony.
Hát persze, ez a »megpukkadok« sem maradhatott volna el. Nézte, milyen szépen csillognak az asszony szabályos, fehér fogai. Elégedett volt; mint egy bűvész a mutatvány után. Feketét kért.
Az elégedettség szétömlött benne, maga is sokat evett és ivott. Az asztalterítő hűs fehérsége jólesett a szemének, az asszony folyton beszélt, körülöttük is nevettek, ettek, beszéltek, a zsúfolt étteremben párásán rezgett a levegő, női arcokat látott, meztelen karokat, feketeruhás férfiakat, gyors pincéreket, - nagylelkű lett, hirtelen egy hazugság jutott az eszébe, kimondta:
- Ma van a negyvenedik születésnapom.
Úgy terítette az asszony elé, mint egy ajándékot.
- Te édes! - sikított a nő. - És csak most mondod? Milyen kedves vagy, hogy ma velem vacsorázol. Vissza