Magyar Csillag 1943. augusztus 15.

Előszó

Részlet:

AZ ELSŐ HÁBORÚS REMEKMŰ

A sorscsapások csak később nemesítenek. Azok, akik szívesen hiszik el szószerint Du Bellay sorait: «France, mére des arts, des avmes et des lois» - keseregve láthatták, hogy Franciaországban, bár a franciák javarészének közreműködése nélkül, de a törvények régi tisztasága megzavarodik, a fegyverek fénye megfakul, a művészetek szép függetlensége elvész. Legjobban talán ez utóbbi fájt. Hiába vigasztalgattuk magunkat, 1871-ben is így volt, rosszul esett tudomásul venni, hogy Franciaországban az idők megzavarodásával az eszmék megzavarodása is igyekszik lépést tartani, hogy a híres «clarté francaise» ha időlegesen is, de nem független a történelem változásaitól, hogy a francia írók nagyjainak hallgatása mögött a kisebbek összevissza beszélnek, mintegy hagymázos álomban, s óvatlan kézzel nyúlnak hazájuk nyílt sebeihez és kontármódra kevernek orvosságokat, amelyhez a nyersanyagot a maszlag és beléndek adják. Kinek ne támadt volna fanyar íz a nyelvén, amikor észlelte, hogy a háborúvesztés felelősei közé ügybuzgó szerzők Baudelaire-t vagy Rimbaud-t is odaállítják, hogy a fenegyerek Moniherlant a francia gyógyulás módját a szerelem leépítésében keresi, hogy a jeles Chardonne meglehetősen zöld ötleteket bocsát világgá megváltó ideaként, hogy az agg Maurras és köre époly rövidlátó, mint amilyen ízléstelen szemérmetlenséggel siet kikaparni a maga gesztenyéjét a pusztulás parazsából. Egyszóval, hogy a tollakat is «megfogja az átok». Mindezekről a szorongató és mulandó jelenségekről részletes és alapos tanulmányt írt nemrég Eckhardt Sándor s fölösleges volna megállapításait itt elismételnünk.
Nem is ezt akarom tenni örömömet akarom közölni másokkal s egy könyv olvasása közben serkent gondolataimat próbálom tolmácsolni. A könyvet Antoine de Saint-Exupéry írta, a címe «Pilote de guerre», a Gallimard kiadásában jelent meg franciául. Megjelent németül Í9. E nyelven «Flug nach Arras» cím alatt.
Első szavam e könyvről nem az értékelésé, nem az ismertetésé, hanem a lelkesedésé. Ilyesmi: végre! Végre egy francia könyv, a francia összeomlásról, amely francia nemcsak a szavajárása, hanem eszejárása szerint is, morális érzéke szerint is s egy földcsuszamlás mögött nem miniszteri szeretők szerepét keresi, mint Maurois, nem okos politikai ügyeskedései alá épít csuszamló alapot, mint Fabre-Luce, nem marad meg a szép, de csupán elégikus emlékezésnél, mint Carco, nem locsogfecseg, mint a többiek, hanem őszintén, nyíltan és főként férfiasan beszél s megkeresi a francia történelem legnagyobb roppanásában a legérdemesebb megírnivalót: a drámát. A drámát? Hol a dráma abban a jelenetben, amelyben a végzet megtalálja áldozatát, a balsors egy nemzetet? Hol a lehetőség a dráma éltető elemére, a cselekedetre? Majdnem sehol. Saint-Exupéry könyvében olyan legények szerepelnek, akik nem adják, hanem állják az ütéseket, hallgatagon és férfiasan, különösebb páthosz és önmaguk sorsa fölötti meghatódás nélkül. Vissza