Magyar csapat - A sportági szakszövetségek elemzése a pekingi olimpiai szereplésről

Előszó

Részlet a könyvből:
1. Nemzetközi erőviszonyok és helyünk a világban
A pekingi olimpia az asztaliteniszezők számára semmi meglepő vagy rendkívül eseményt nem hozott. Ahogy várható volt, a sportág az olimpiai versenyek fókuszában és középpontjában szerepelt. A hihetetlen média- és közérdeklődést igazolandó csak két adat: a Kína-Szingapúr női csapatdöntő élő közvetítését 329 millióan követték nyomon Kíná-ban, és augusztus 22-én az egyéni döntő „vitte el" a napot TV-s szempontból, megelőzve négy atlétikai versenyszámot (nem ez volt az egyetlen nap egyébként, amikor a pingpong volt a legnézettebb sportág a CTTV-n). A versenyeket többek között Hu Jintao kínai elnök, Jacques Rogge NOB elnök és a Microsoft „atyja", Bili Gates is megtisztelte jelenlétével. A létesítmény és a szervezés minden igényt kielégített, az asztalitenisz versenyek szervezésében a kínaiak amúgy is otthonosan mozognak.
A sok pozitívum mellett egyetlen „apró" tényező nyomja rá bélyegét a sportág jövőképére: az egyre nyomasztóbb kínai fölény, amely az olimpián még élesebben megmutatkozott, mint bármilyen más nemzetközi viadalon. A házigazdák taroltak, a megszerezhető 12 éremből nyolcat (4 arany, 2 ezüst, 2 bronz) tartottak otthon, és csak azért nem többet, mert az ITTF döntése nyomán az egyes mellett csapatversenyt rendeztek, amely a páros versenyszámot váltotta fel. És nem elég, hogy Kína mind a négy bajnoki címet megszerezte, az egyéniben más nemzet képviselői nem is állhattak dobogóra, és a csapatversenyek során is csak Németországnak jutott egyetlen ezüstérem. Európa becsületét a férfiaknál a 42 éves(!), hatodik olimpiáján szereplő Jörgen Persson mentette meg 4- helyezésével (bravúrja egyben kritikája az európai élmezőny kritikája), a nőknél még ennyit sem tudott felmutatni az öreg földrész, hiszen a legjobb 32 közé mindössze 5 nem ázsiai származású játékos jutott (közte két magyar), míg a 16 között már csak három kínai származású európai maradt. Vissza