Magyar balladák könyve I.

Előszó

Az eredeti ballada, milyent Danténál találunk, és a melyet a francziák is először utánoztak, egyszerű szerelmi dal volt, melyet énekeltek vagy tánczzenével kisértek innen a ballata név = táncznóta. A „magyar népdalok" egyik gyűjtője Eperjessy Ferencz azt mondja a balladáról: nem ez-e a nép operája, hol költészet, dal, táncz és actio szinte egyesülnek? Figyelemre méltó meghatározás mindenesetre! A ballada mai tökélyére az északi népeknél fejlődött, kik a provencei népdalok után indultak. E forrásból merített a nemet is, de kevesebb sikerrel mint az angol, skót és dán. Az igazi szigoru és kecses formákat ez utóbbi népek költészetében leljük. Mások a vers e nemének mértékét jóval tulhaladó kört adtak, idegen ékességekkel halmozták s gyakran elég, ha a párbeszédek részletei által érdekelnek! A ballada északon komolyabban, merőbben és sötétebben alakult, tárgyában epikai erőt s kezelésében drámai hatást vett fel.
Nehéz azt megmondani, mi a ballada. Van e szóban valami mysterium, a nélkül, hogy az áltató lenne. Az énekes oly mélyen fogja fel tárgyát, hogy maga sem tudja, hol kezdje. Használja a költészet mind a három nemét: lyrát, epost és drámát és idomítja szükség szerint az abból elvont elemeket. Nagy tehát alakítási szabadsága; de tárgyának is némi történeti vagy erkölcsi fenséggel kell birnia, különben köznapivá, adomává válik. Vissza