Előszó
SZERKESZTŐI GONDOLATOK
Gyermekkoromban nagyon nagy szeretettel sakkoztam, gyenge matematikai ismereteim ellenére szívesen elemeztem és figyelgettem híres sakknagymesterek játszmáit és a mérkőzések végjátékait. Tizenévesen, mint minden ifjút, a madárcsicsergés és az unalmas, hosszú tél után végre elérkezett tavasz a szabadba csábított. Labdarúgással, azaz grundfocival töltöttem a délutánokat, ahelyett hogy lelkiismeretesen tanultam volna. Futballkarrierem 14 évesen úgy indult, hogy egy jóságos pályaedző, kérésemre, a jobbhátvéd posztra osztott be-a mérkőzés rendes nagy pályán zajlott. Az edző jó hangosan kifejezett kérésére a pálya szélén fel kellett futnom a labdával, azt a kapu elé beívelnem, utána gyorsan visszatérni kijelölt posztomra. Levegőt erősen hiányolva rádöbbentem, hogy nem nekem való ez a sportág. Az iskolai testnevelő tanárom felfedezte, hogy van tehetségem és érzékem az asztaliteniszhez. Az iskolában hamar verhetetlen lettem, és 17 évesen az Egyetértés csapatához igazoltam.
Mint ifjúsági versenyző, egyszer játszhattam NB 11-es mérkőzésen, ahol az ellenfél Diósgyőr csapatában Jónyer István is szerepelt. Ő már akkor híres és kiváló játékos volt, csak bámultam csodálatos, szinte kezelhetetlen kifli-pörgetéseit, amiket lehetetlen volt visszaadni. Meghatározó élmény volt.
Az asztalitenisz végigkísérte életem következő 50 évét. Jelenleg is aktív igazolt játékos, nemzetközi játékvezető, az MTK asztalitenisz szakosztályvezetője vagyok. Ez a sportág sok örömet, sikert és élmények sorát nyújtotta nekem.
Elhatároztam, hogy a magyar sporttörténelem egyik legsikeresebb sportágáról, az asztalitenisz valaha élt és még ma is élő világbajnokairól szerkesztek egy emlékkönyvet, eredménylistával, sok eredeti képpel.
Szeretném, ha olvasóim e könyv hatására hasonló tiszteletet és megbecsülést éreznének harminc aranyérmes világbajnokunk iránt, mint amit én éreztem az összeállításakor. Ők az 1926-ban, Londonban lezajlott első világbajnokságtól napjainkig 151 aranyérmet, felejthetetlen dicsőséget, megbecsülést szereztek hazánknak, Magyarországnak. A második világháború előtti években nagyon sok versenyzőnk, származása és az akkori politikai helyzet miatt, kénytelen volt elhagyni az országot - vajon hány vb-aranyérmet veszített a magyar asztalitenisz sport?
A könyv borítóján csak három versenyzőnk képét láthatják. Nehéz volt a választás, hisz igen nagy a kínálat: az első világbajnok, netán az utolsó férfi aranycsapat kerüljön oda? Úgy döntöttem, hogy a legtöbb vb-aranyérmet szerzett világbajnokaink szerepeljenek a könyv borítóján. Barna Viktor a huszadik század egyik legnagyobb sportzsenije - 22 aranyérem. Mednyánszky Mária a világon a legtöbb női vb-aranyérmet szerezte meg -18 aranyérem. Szabados Miklós 15 aranyérem tulajdonosa.
Remélem, ez a kis emlékkönyv, vagyis e gyűjtemény méltó emléket állít felejthetetlen és legendás világbajnoki aranyérmeseinknek.
Vissza
Fülszöveg
Elhatároztam, hogy a magyar sporttörténelem egyik legsikeresebb sportágáról, az asztalitenisz valaha élt és még ma is élő világbajnokairól szerkesztek egy emlékkönyvet, eredménylistával, sok eredeti képpel.
Szeretném, ha olvasóim e könyv hatására hasonló tiszteletet és megbecsülést éreznének harminc aranyérmes világbajnokunk iránt, mint amit én éreztem az összeállításakor. Ők az 1926-ban, Londonban lezajlott első világbajnokságtól napjainkig 151 aranyérmet, felejthetetlen dicsőséget, megbecsülést szereztek hazánknak, Magyarországnak. A második világháború előtti években nagyon sok versenyzőnk, származása és az akkori politikai helyzet miatt, kénytelen volt elhagyni az országot - vajon hány vb-aranyérmet veszített a magyar asztalitenisz sport?
A könyv borítóján csak három versenyzőnk képét láthatják. Nehéz volt a választás, hisz igen nagy a kínálat: az első világbajnok, netán az utolsó férfi aranycsapat kerüljön oda? Úgy döntöttem, hogy a legtöbb vb-aranyérmet szerzett...
Tovább
Fülszöveg
Elhatároztam, hogy a magyar sporttörténelem egyik legsikeresebb sportágáról, az asztalitenisz valaha élt és még ma is élő világbajnokairól szerkesztek egy emlékkönyvet, eredménylistával, sok eredeti képpel.
Szeretném, ha olvasóim e könyv hatására hasonló tiszteletet és megbecsülést éreznének harminc aranyérmes világbajnokunk iránt, mint amit én éreztem az összeállításakor. Ők az 1926-ban, Londonban lezajlott első világbajnokságtól napjainkig 151 aranyérmet, felejthetetlen dicsőséget, megbecsülést szereztek hazánknak, Magyarországnak. A második világháború előtti években nagyon sok versenyzőnk, származása és az akkori politikai helyzet miatt, kénytelen volt elhagyni az országot - vajon hány vb-aranyérmet veszített a magyar asztalitenisz sport?
A könyv borítóján csak három versenyzőnk képét láthatják. Nehéz volt a választás, hisz igen nagy a kínálat: az első világbajnok, netán az utolsó férfi aranycsapat kerüljön oda? Úgy döntöttem, hogy a legtöbb vb-aranyérmet szerzett világbajnokaink szerepeljenek a könyv borítóján. Barna Viktor a huszadik század egyik legnagyobb sportzsenije - 22 aranyérem. Mednyánszky Mária a világon a legtöbb női vb-aranyérmet szerezte meg - 18 aranyérem. Szabados Miklós 15 aranyérem tulajdonosa.
Remélem, ez a kis emlékkönyv, vagyis e gyűjtemény méltó emléket állít felejthetetlen és legendás világbajnoki aranyérmeseinknek.
Szentgyörgyi Róbert
Szerkesztő
Vissza