Előszó
A könyv, melyet az olvasó itt Magyar Asszonyok Lexikona címmel a kezébe kap, egészen új jelenség a lexikonok sorában: kizárólag nőknek van szentelve.
Hogy van-e a külön női lexikonnak...
Tovább
Előszó
A könyv, melyet az olvasó itt Magyar Asszonyok Lexikona címmel a kezébe kap, egészen új jelenség a lexikonok sorában: kizárólag nőknek van szentelve.
Hogy van-e a külön női lexikonnak létjogosultsága a napról-napra szaporodó lexikonok rengetegében, igazán nem lehet kétséges, ha meggondoljuk, milyen szerepet tölt be a modern nő a család körében való ősi hivatásán kívül a mai, erősen megváltozott viszonyok között. Annál is inkább, mert míg más országokban csak az utolsó félszázadban jutott ilyen általánosabb szerephez a nő, Magyarországon, a magyar nép körében a nő helyzete - bár sokan tagadják - ősidőktől fogva eltért a többi nemzetek asszonyaiétól. A magyar asszony már a magyar történelem kezdetén több volt, mint más népek asszonyai: férjének nemcsak hitvese, gyermekeinek anyja, házatájának parancsolója, hanem élettársa, tanácsadója, sőt a harcokban fegyvertársa is.
Nem véletlen, hogy van a magyar nyelvben és csak a magyar nyelvben egy szó, melyhez fogható a világ egyetlen más nyelvében sem fordul elő s amely mindennél jobban kifejezi a magyar asszony helyzetét, családi és társadalmi állását, jogviszonyait.
Feleség. Ez a magyar asszony elnevezése a férjéhez való mindennemű kapcsolatában. Vagyis már nyelvtani értelemben is fele, vagy felese az urának jogban és kötelességben, gondban és jólétben, békében és veszedelemben.
A régi magyaroknak ugyanis nem volt szükségük nőmozgalmi eszmékre, megteremtődött ott az asszony méltó helyzete a faj józan gondolkozásában és a való élet helyes szemléletében. A nyelvi kifejezésekben kikristályosodott felfogás a nő egyenrangúságáról végigvonul a magyar nép egész történetén úgy jogi, mint társadalmi vonatkozásban és megteremtett egy másik olyan magyar szót, amely szintén csak a magyar nyelvben van meg s amelynek más nyelvben ugyancsak nincsen párja.
Vissza