Magasztos eszmék útján

Előszó

Régi tapasztalat, hogy a népek és nemzetek nem mindig elég igazságosak nagyjaikkal szemben, nem mérnek mindig egyenlő mértékkel. Sokszor aránylag kis embereket fölmagasztalnak, mellőzve azokat, akiknek a hálás megemlékezésre sokkal több joguk volna. Így van ez külföldön, de ugyanaz áll sokszor rólunk is. Nálunk pl. már az iskolában tanulják, hol járt REGULY és KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR. De mikor hallottuk KONCSÁK NÁNDOR, FÁY DÁNIEL, OROSZ LÁSZLÓ, LIMP FERENC, SZENTMÁRTONYI IGNÁC, SZERDAHELYI FERENC nevét emlegetni? Mindezekről mélységesen hallgat a krónika. Ha bizonyos körökben nem nézik bennük a buzgó, áldozatrakész hithirdetőket, ismerjék el legalább azt, hogy ezek a honfitársak a kultúra úttörői voltak a világtengereken túl, ismerjék el azokat az érdemeket, amelyeket a fölfedezésekkel arattak.
Igaz, hogy ezt a hallgatást némiképpen mentegeti az a körülmény, hogy eddig nem ismertük őket. Nos, akkor itt a hiba. Az a történelmi források után induló mű, amely azokat a férfiakat kiemeli a feledés porából, még vár megírójára. Más nemzetek már régen megkezdték az ilyenirányú munkálatokat, de a magyarok iránt elsősorban a magyaroknak kellene érdeklödniök. Ezt a nemzet becsülete kívánja.
Ha egyesek képtelenek az egész anyag földolgozására, még mindig jó szolgálatot tehet az, aki legalább részlettanulmányokra vállalkozik. Lehet, hogy valaki ezeket az elszórt épületköveket szerves egésszé illeszti össze. Legyen ez a nagy magyar hithirdetőknek pantheonja, amelynek homlokzatára illenek majd ezek a szavak: „Magyarok, mint a keresztény kultúra zászlóvivői, túl a nagy tengereken". Vissza