Előszó
Részlet a könyvből:
Az arany ablak
Ballábbal kelt fel alvégi Balog Bandi egyik szép nyári reggelen az ágyából. Már pedig azt tartja a közmondás, ugyebár, hogy aki bal lábbal kel fel, egész nap rosszkedvű, haragos lesz utána. Hát hogy igaza van-e a közmondásnak, vagy sem, meglátjuk tüstént, annyi azonban biztos, hogy alig tette le Bandi a lábát az ágyból, mindjárt el is kiáltotta magát:
- Jaj, de gyönyörű az az arany ablak!
Az az aranyablak fenn volt a hegyoldalon, jó néhány macskafutamodásnyira Bandiéktól, de ilyenkor reggel éppen idelátszott, a Bandi ágya baloldalára. Látta is azt Bandi azelőtt is, jónéhányszor, de most valahogyan még szebbnek találta, mint máskor. Úgyannyira, hogy első felkiáltását mindjárt meg is toldotta egy másodikkal:
- Adják nekem az arany ablakot! Mert hogy szavamat össze ne zavarjam, Bandi volt a kedvenc a házban. Volt ugyan még testvére kettő is, de azok nagyobbak voltak, már kint dolgoztak a mezőn, így hát csak Bandi maradt otthon az édesanyjának, hogy kényeztesse. Hát az édesanyja aztán kényeztette is. Amit Bandi megkívánt, azonnal megszerezte neki, ha pedig semmit se kívánt meg, aggódva sürgölődött körülötte: Nem vagy te beteg, édes bogaram?
Most is, hogy Bandi első kiáltását meghallotta, letörülte a kezét a kötényében, mert éppen a frissen fejt tejet szűrte le, és sietett be bogarához, hogy jó reggelt kívánjon neki. Éppen jókor érkezett, hogy a második kiáltást is meghallja: Adják nekem az arany ablakot!
Vissza