Thomas Mann világ- és emberképe (dedikált példány)

Fülszöveg

A szerző írja kötete előszavában:
A könyv az embernek emberré és az embernek még emberibbé válása folyamatának írói küzdelmét kíséri végig a Thomas Mann-i életműben. Szembesíti egymással a fiktív szövegeket az esszékben, előadásokban, naplókban és a kiterjedt levelezésben nyomon követhető öninterpretációkkal és természetesen azzal a korral, amelyről és amelyhez elsősorban szólni kívánt. A maga humanizmus fogalmának kialakulása és változása egy fél évszázad folyamán ugyanakkor jó alkalmat kínál a viharok, háborúk és üldöztetés során megélt életút és az eközben keletkezett életmű sokoldalú bemutatására.
A művészi alkotómunka egyedisége külön figyelmet érdemel ennek az életműnek a keletkezésében. Szertefoszlatja azt a hiedelmet, hogy az írói-költői alkotás egyszerűen és kizárólag a fantázia szüleménye. Thomas Mann Goethével vallja - s ez felel meg legjobban német polgári kötődésének is hogy a „zsenialitás egyenlő a szorgalommal". Éppen ezért művei jó alkalmat kínálnak a keletkezési folyamat, az alkotás küzdelmes és fájdalmas s vele együtt a kínos, de elkerülhetetlen önkitárulkozás nehéz belső harcának az érzékeltetésére vagy legalábbis megsejtetésére.
A Nobel-díjas író, aki 1933-tól hazáját elhagyva külföldre kényszerült, mindvégig „együtt élt" hazájával, aggódott annak jelenéért és jövőjéért. Ugyanakkor képes volt Németországot egy „világpolgár" szemével nézni; horizontja kiterjedt a múlt titkainak felgöngyölítésétől saját korának világproblémáiig. A földkerekség sorsát meghatározó államférfiak által feszegetett kérdéseket vagy legalábbis a holnap problémáit mint megoldandó feladatokat saját írói eszközeivel tárta olvasói elé... Megnyilatkozásaival a fiktív művekben éppen úgy, mint „a nap megkövetelte" írásaiban a kortársakhoz kívánt szólni... írói törekvése azonban, hogy a magasan képzett olvasóhoz és a „köznapi" emberhez egyaránt szóljon, biztosítja azt, hogy ez az életmű a jövőben is eleven olvasói érdeklődésre találjon... S hogy a mához is szól, azt éppen napjainkban kezdik hazájában ismét felismerni. A Thomas Mannt elutasító hangok visszahúzódóban vannak, s helyettük az író halálát követő néhány évtizednyi német irodalom és annak olvasói sok mindent beteljesülni láttak/látnak abból, amivel Thomas Mann birkózott, és az újraegyesülés után nem kevés azoknak a kérdőjeleknek a száma sem, amelyeket már Thomas Mann feltett saját magának és olvasóinak... Vissza