Tempevölgy 2011. március

Előszó

Részlet a könyvből:
"Magány, fény halál
Az olasz irodalom nemcsak a művészi, de a terjedelem nagyság tekintetében is rekordteljesítményeket mondhat magáénak. Ludovico Ariosto lovageposzáról, Az elveszett Orlandóról (Orlando furioso) Hegedüs Géza nem habozott kijelenteni, hogy "az egész európai irodalomban a leghosszabb epikus költemény". Pontatlanul, mert a szintén olasz Giambattista Marino Adonisa (Adone) még terjedelmesebb (eposzelődje 4847 ottavajával, vagyis 38 736 endecasillabójácval szemben 5123 stanzát, 40 984 verssort tartalmaz.) S még a huszadik század második felében, 1982-ben is jelent meg - igaz, jóval kevésbé ismert költő, Edoardo Salmeri tollából - olyan eposz, mely nem kevesebb, mint 27 000 versszakban ünnepelte Giuseppe Garibaldit, "az emberiség lovagját" (Il Cavaliere dell'umanitá).
Ám olaszul írták a világirodalom legrövidebb versremekeinek egynémelyikét is. Elég talán Giuseppe Ungaretti több költeményére utalni, kiváltképpen a Reggelre (Mattina), amely mindössze két szóból áll ("M'illumino/d'immenso"). Ez az epigrammáknál is tömörebb verskoncentráum - mely magyar műfordítók sorát állította nehéz feladat elé - határeset a versdefiníció szempotnjából ("...relatív minimumszabálynak eleget tevő szöveg...")." Vissza

Fülszöveg

Mit érthetnék mást e név alatt, mint a Balaton vidékét? Melyik tájrésze hazánknak érdemli meg inkább a Tempevölgy nevet? Ahol magasabb szellemek dalolni tanítják a költőt, a nem költőt pedig érezni azt, amit a költő énekelt.
Sok szép tájékát bejártam hazámnak. Voltam az Alföld végtelen rónáin, álltam a székely havasok csúcsain, de mindeniknél jobban megragadott a Balaton-vidék. Az Alföld úgy tetszik nekem, mint édesanya, ki nem sokat piperézi magát gyermeke előtt, nem iparkodik kedvéért szép lenni, de kalácsos mezőinek aranytengerével mutatja, mily híven szereti, milyen jó anyja volt, s míg rezgő délibábjában tündérmeséket mond neki, pacsirta énekben zengi bölcsődalát. Erdély képe viszont úgy tűnt fel előttem, mint egy büszke tündér, ki bámulatra hív, bűvöl és elcsábít. Fenyvesek zúgása titkos szókat beszél, havasok látása a távol után vonz. Valami úgy kényszerít elérhetetlenek után sóhajtani, és egy fájó érzés nehezíti a megváltást. Ah, de a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel. Mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, az egész táj mosolyog! [...]
Ha gazda vagyok, a Tiszamellék rónájának adom az első rangot. Ha politikus vagyok, Erdélybe leszek szerelmes. De mint költő, a Balaton vidékének nyújtom a szépség almáját.
Csak az fáj, hogy nem tudom azt olyan szépnek leírni, mint amilyennek láttam.
Jókai Mór: A magyar Tempevölgy, 1858 Vissza