Madarak aranyhegedűn

Fülszöveg

1958. május 9-én születtem Komádiban. 9 évesen megnyertem egy országos mesepályázatot. Azóta írok rendszeresen. Első írásaimat a Nők Lapjában közöltem. A meseírás számomra a szabadságot jelenti, a Lélek és a Teremtés szabadságát. Írni és az élet groteszk oldalát is kellőképpen értékelni Galsai Pongráctól tanultam, gondolkodni és a saját utamat járni, felemelt fejjel, dr. Ranner Gizellától. A türelmet önmagamhoz és másokhoz folyamatosan Zsigó Jenőtől tanultam, az ő végtelen türelme példáján. S amikor már nagyon beborul az ég felettem, akkor Fenákel Judit köteteihez menekülök, hogy szégyenkezés nélkül sírni tudjak, akár mások helyett is... Szécsi Magda
Egyre tágasabb tereket s időket álmodnak eleven életté Szécsi Magda meséi. S egyre erőteljesebb bennük a szándék, amely immár egységes mitológiává rendezi a cigányság sors-töredékeit.
Az újraértelmezett mese nem csak a csodák birodalma, hanem a kegyetlen, a kérlelhetetlen valóság metaforája. Egy nép önmagára találása, reménykedése és reménytelensége - mint mindannyiunké - fogalmazódik meg ezekben a történetekben s ebben a mostani egy lélegzetre elmondott "eposzban".
Szécsi Magda teremtett világában vannak még virágok, vannak még gyógyító szerelmek, szépséges hajzuhatagok, aranyhegedűk és napsütéses hajnalok - de átkok, máglyán megégetett emberek, sötét mélységek és vigasztalan, egyedülvaló éjszakák is vannak. Ennek a világnak a hősei azonban sohasem magukért, hanem mindig a másikért, közösségért, népükért, apjukért, dédanyjukért, szerelmükért szenvednek, félnek, reszketnek és örülnek. Ők ugyanis együtt szeretnének valamit kezdeni az e földi léttel. Együtt és szabadon. S ott, ahol "arcot ölt a csend", ahol "könnyekben mérhető az idő", ott talán valósággá is fogalmazható valamennyi szabadság itteni, semmi kis világuk hiúságából, önhittségéből, feledékenységéből, önzéséből.
Van mit tanulnunk Szécsi Magda hőseitől. Fűzfa Balázs Vissza