Madách Imre, a poeta philosophus

Előszó

Amikor néhány évvel ezelőtt a Madách Irodalmi Társaság hagyományossá vált őszi Madách-konferenciájára készültem és előadásom címének Madách Imre, a poéta philosophus címet adtam, nem tudtam, hogy ezt a megnevezést negyedikként ismételtem meg, Madách Imre barátja, Bérczy Károly, majd fiának barátja Palágyi Menyhért és végül Babits Mihály után. Nem sejtettem azt sem, hogy az elmúlt néhány év minden szeptemberében, készülve a balassagyarmati konferenciákra, újra és újra felmerül bennem a kikerülhetetlennek tűnő kérdés: hogyan lehetséges filozofikummal esztétikumot létrehozni?
Madách Imre Az ember tragédiájával megteremtette azt a különleges drámai költeményt, amely a magyar irodalom egyik leginkább vitatott, mégis egy folytonosan megújuló értelmezés-sorozattal és hatással bíró bölcseleti műalkotása: Madách Imre, a bölcselő költő gondolkodását a polémia és a továbbkérdezés hatotta át, nem tudott nyugvópontra jutni, egyetlen filozófiai rendszer vagy egyfajta diskurzus elfogadásában megnyugodni. Intellektuális művészalkat volt, élménye és ösztönző ereje a gondolat 'meggondolása'. Olyan gondolatoké, amelyek az ember lényegét szólítják meg. A különböző eszmerendszerek átlényegítésével, újraformálásával és egyéni látásmódjával - véleményem szerint - egy ma is jelenvaló és esztétikai hatást nyújtó műalkotást teremtett. Hogyan történik a Tragédiában filozofikum - esztétikum metamorfózia? Remélem, hogy hermeneutikai szemléletű válasz-kísérleteimmel hozzájárulhatok a Madách-kutatás értelmezés-történetének sokszínűségéhez.
Köszönetet szeretnék mondani Bene Kálmán Madách-kutatónak, aki inspiratív beszélgetéseivel jelentősen hozzájárult kötetem megszületéséhez. Egyben köszönettel tartozom a Magyar Filozófiatörténeti Könyvtár életre-hívójának és sorozat-szerkesztőjének, Veres Ildikó egyetemi docensnek, hogy lehetőséget adott egy olyan irodalmi művel foglalkozó tanulmány megjelentetésére, amelynek sorai a bölcselet kedvelését mutatják. Vissza