Előszó
Ha van író, kinek művei szinte önként kínálkoznak egy aforizma-gyűjteménybe, "Breviárium"-ba, Madách az. Nemcsak azért, mert ahoz, hogy egy Madách-Breviáriumot összeállítsunk, alig kell egyéb, mint...
Tovább
Előszó
Ha van író, kinek művei szinte önként kínálkoznak egy aforizma-gyűjteménybe, "Breviárium"-ba, Madách az. Nemcsak azért, mert ahoz, hogy egy Madách-Breviáriumot összeállítsunk, alig kell egyéb, mint gondos kicédulázás műveinek, különösen az Ember Tragédiájának, hanem még inkább Madách sajátos szellemi strukturája, lelki összetétele adja meg a mélyebb alapot ahoz, hogy munkáiból késői kezek egy ily mesterséges bokrétát szedjenek, mint a ma oly divatos breviárium formája kivánja.
Vannak írók, kikből aligha lehetne kiválogatni oly "gondolatokat", "velős mondásokat" és aforizmákat, melyekbe mint gyújtópontokba egybegyűjtve s belőlük kicsattanva álljon előttünk gondolatviláguk. Akiknél ez lehetetlen, azok a szó szoros értelmében vett "rendszeres" gondolkodók, az egyöntetü, sima gondolatkifejtés filozófusai, kiknél a gondolatok logikai rendezettsége és kapcsolata uralkodik az egészbe fűződő egyes gondolatokon s nem engedi, hogy egyes aforizmák és eszmék a rendszer egyenletességén felülemelkedjenek s önálló életet éljenek. Aristoteles vagy Hegel éppoly kevéssé alkalmasak arra, hogy egy gondolatgyűjteménnyé tördeljük filozófiájukat, mint Spinoza, Taine vagy Bergson. Már szent Ágoston közelebb áll az aforisztikus stilushoz, gondolatai könnyebben öltenek aforizma-alakokat, hol a rejtett gondolatok egy-egy mesterséges ellentétnek, képnek, hasonlatnak burka alatt, egyszerre az igazságot s az igazság túlzott értelmét tartalmazva, rövid és csattanós mondatokban lépnek elénk. Született aforisztikusok pedig, mindenki tudja, Pascal és Nietzsche, kiknél a gondolkozás belső strukturája egyenesen megköveteli az aforizmát, az epigrammal élt, a gondolat lezárt egységét s tündöklő szellemességét.
Vissza