Macuo Basó legszebb haikui

Előszó

Macuo Basó, az egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb japán költő verseskötetét tartja kezében az olvasó. Basó 350 évvel ezelőtt, 1644-ben született és 1694-ben, 300 éve halt meg. Az ismert és kedvelt japán műfajt, a haikut vitte tökélyre, amely nemcsak Japánban vált népszerűvé, hanem az egész világon is.
Basó alkotóművészete a 17. század második felére esik. Ez a korszak Japánban az iparosodás, a városi polgárság megerősödésének időszaka. Ekkor szűnik meg az ország addigi széttagoltsága, erős központi hatalom jön létre, a városok virágzó fejlődésnek indulnak. A nyugati parton elterülő Kiotó helyett, amely megmarad császári székhelynek, a fősziget keleti oldalán fekvő Edo, a mai Tokió egyre nagyobb szerephez jut. A legenda ezt úgy beszéli el, hogy a mostani tokiói Aszakusza kerületben egy alkalommal három halász egy kis színarany Buddha-szobrot fogott ki a tengerből. Ezen a helyen szentélyt és pagodát emeltek, s ettől kezdve Edo, a kis halászfalu rohamos fejlődésnek indult. A japán kultúra is nagy változáson ment keresztül.
Míg Nyugat-Európában ekkor a klasszicista irányzat uralkodik, és egymás után mutatják be Corneille, Racine tragédiáit, Molire színdarabjait; míg Milton az Elveszett paradicsom című klasszicista művét írja, addig nálunk, Magyarországon 1645 és 1646 között készül el Zrínyi Miklós barokk eposza, a Szigeti veszedelem. Japánban pedig ez idő tájt olyan művészek alkotnak, mint a drámaíró Csikamacu Monzaemon, akit japán Shakespeare-nek szoktak nevezni, mint Ihara Szaikaku, aki kisregények sorával ajándékozta meg a polgári ízlésű olvasóközönséget, s nem utolsósorban Macuo Basó, a haiku, e miniatűr költemény egyik legnagyobb mestere. Japánban a 17. század végét, a Genroku-korszakot (1688-1703), Higasijama császár uralkodásának idejét (1687-1709) tehát nem véletlenül nevezik a japán kultúra aranykorának. Vissza