Mackó úr szárazon és vizen

Előszó

Mackó úr a szárazon Mackó tekintetes úr az orrára tette az ujját és gondolkozott.
- Menjek-e Budapestre? - tűnődött.
Aztán ezt mormogta:
- Tavaly sem voltam Budapesten. Az idén se menjek? Idehaza penészedjem meg? Az én kis ismerőseim el is feledkeznek rólam. Meg azután sok kis gyermek megtanult azóta olvasni, amióta itthon kuksolok. Be kell mutatkoznom az olvasóknak is. Hopp, utazom!
Kopogtattak az ajtón.
- Bujj be! - kiáltotta Mackó úr. Az ajtó kinyílt és egy fiatal, nyalka mackó lépett be.
- Jó napot kívánok, Mackó bátyám! - kiáltotta.
Mackó úr ránézett a jövevényre, de nem ismerte meg. Az orrára tette a pápaszemét és úgy vizsgálta a nyalka vendéget.
- Szervusz, szép öcsém! - üdvözölte. - De akárhogy töröm a buksimat, nem emlékszem, hogy valaha láttam volna bájos ábrázatodat.
- Nem ismer, bátyám?
- Nem én.
- Én vagyok a Zebulon.
Mackó úr nagyot kiáltott és megölelte a jövevényt.
- Mellemre, fickó! Ej be megnőttél, be megváltoztál! Ha agyonütnek, se ismerem meg benned azt a kópé Zebulont. Hadd lássalak!
Jól megnézte Zebulont és elégedetten rácsapott a vállára. (Közönséges halandó összeroskadt volna ettől a vállveregetéstől, Zebulon meg se moccant.) Aztán így szólt:
- Helyes mackó lett belőled, Zebulon. Kicsi korodban is csúf voltál, de most még rútabb vagy. A szájad akkora, mint egy kapu, a fogad akár a lapát. Szóval, helyre mackó vagy! Hadd öleljelek meg! Vissza