Előszó
A modern háboru minden egyéb, csak nem dekorativ. Nagy sikokon nem rohannak egymásnak fényes fegyverzetű seregek és a halmon nem áll környezetével a csatát irányitó vezér. A katonák a föld alá bújnak, a szin néptelen, a föld alól gépek viaskodnak egymással. A festő és az iró bénán, tehetetlenül áll szemben a modern háborúval. Egyik sem adhat hatásos dolgot, mert csak részlettel szolgálhat. A sok töredékből a szemlélőnek, olvasónak kell némileg megközelitő képet alkotni a most folyó óriási küzdelemről.
A magam részéről nem erőltettem ütközetek leirását, mert egy párszor benne voltam, de nem is sejtettem, máskor meg tudtam, hogy körülöttem ütközet folyik, de egyáltalában nem birtam áttekinteni. A legtöbb, amit láttam ez volt: tizenöt gyalogos jobbra, tizenöt gyalogos balra tőlem. Másnap megtudtam, hogy az ütközetet megnyertük és ilyen meg olyan nagy jelentőségü. Amit jól láttam, az a katonák hallatlan szivóssága, fegyelme, ereje és bátorsága volt, továbbá a mérhetetlen nyomor és szenvedés, amelyik ezzel a háboruval jár. Ezekről a dolgokról irtam és ezek közel hozzák az otthonmaradthoz a háborut.
Mint haditudósitónak a német csapatoknál volt beosztásom és java időmet Mackensen tábornagy parancsnoksága alatt töltöttem. Az ő katonáival voltam Lembergtől Breszt-Litovszkig, azután Szerbiában, az egész diadalmas offenziva alatt, végül Macedóniában a görög határig, olyan távolságnyira, hogy a szaloniki-i öblöt és az entente csapatszállitóhajóit jól megfigyelhettem. Amit eközben láttam, soha egészen megirni nem tudom. Más se a maga tapasztalatait. Egész nagy irodalom tudja majd csak fölölelni ezt a hatalmas anyagot. Szerény paránynak abba szánom ezt a pár oldalnyi könyvet.
Budapest, 1916. január végén.
Urai Dezső.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal