Macbeth

Előszó

"A darab", "skót darab", a "kimondhatatlan" mondják angol színzházi berkekben a cím helyett, félelemmel teli tisztelettel. Babonás rettegés övezi a babonás rettegésről (is) szóló drámát. S ha okát kérdjük, már sorolják is a szerencsétlenségeket, melyek a színre vivőket érték. Állítólag már a bemutatón a szerzőnek kellett beugrania a Lady szerepére (a korabeli színházban férfiak játszották a női szerepeket), ugyanis a kijelölt fiú rejtélyes körülmények közt meghalt. 1672-ben Amszterdamban Macbeth kezébe valódi tőr kerül, s valóban leszúrja Duncant. S még korán sincs vége, 1849-ban New Yorkban az előadás alatt zavargások törnek ki: harmincegy embert halálra taposnak. A XX. század elején egy bemutató előtt a súgót halva találják a súgólyukban. '37-ben Sir Laurence Olivier-t majd agyonnyomja egy színpadi ellensúly. Később az egyik néző szívrohamot kap, úgy megijed egy kardpenge darabjától, ami kipattan a nézőtérre. Végül Sir John Gielgud - akinek talán a legnagyobb Shakespeare alakítása volt a Macbeth - három kollégája elhunyt a próbák alatt, a tervező pedig öngyilkos lett. Hiába, félni érdemes a meglehetősen előnytelenül festett boszorkányok bosszújától.
A Macbeth mégis az egyik leggyakrabban színre vitt Shakespeare tragédia világszerte, és az egyik legnépszerűbb. Közönségdarabbá teszi krimiszerűen izgalmas története, a bizarr túlvilági szereplők, valamint a borzongató véres akciók, de monumentális fenségességében, lebilincselő pesszimista világábrázolásában, sötét tónusú költészetében örömet talál a tudós befogadó is. Vissza