Előszó
Józsefváros. A múlt század derekán a kulturális élet központjává válik.
A színházak, könyvtárak közelsége, szerkesztőségek és nyomdák szállítják ide az írók, művészek tekintélyes részét. A kerület munkásnegyedeivel, gyáraival, bohémtanyáival felejthetetlen élményt nyújt a művészeknek.
Ilyen művésztanya volt a József utca 37-es számú ház is. Ennek a
háznak a története egy olyan közösségről szól, ahol művészek éltek, alkottak, szerettek és szenvedtek. Egy kis művésztelep volt; nagy indulatokkal, vitákkal, szenvedéllyel.
Ez a könyv nem évfordulóra készült, sem más aktuális esemény
nem befolyásolta megírását. Csupán az emlékezés diktálja a történetek
rögzítését, hogy ne merüljön a feledés homályába a sok öröm, bánat, a
jó és rossz, ami velünk megtörtént.
Az én nemzedékem szívében egyfajta szorongás él amiatt, hogy bárhol lakik, mindenütt veszélyben forog a környezete, fennmaradása.
Olyan öreg és elhasználódott ez a kerület, hogy le kell bontani a házak
nagy részét; vagy azért, mert már nem korszerű, az igényeknek nem
megfelelő, vagy azért, mert már úgyis összedől. E miatt van szorongás
az emberek szívében. A megszokott régi, jól bevált környezetet el kényszerül hagyni és nem biztos, hogy az új jobb lesz. Mert ez már a szívéhez nőtt hosszú éveken keresztül - akármilyen kényelmetlen is volt.
Az ifjúság legszebb éveit ott töltötte el. És az ifjúság minden körülmények között a legszebb korszaka az életnek. Ha fel kell cserélni a régi házat egy újjal, az életből egy darabot kiszakítanak. Ez nagyon fájdalmas! Mindig van az emberben nosztalgia a régmúlt emlékek közt keresgélni és ha a régi környezet is megvan, felcsillan valami elfelejtett
kedves emlék is az elfelejtett zugokkal együtt.
M. Szűcs Ilona
Vissza