Előszó
Részlet a könyvből:
Féltizenkettő mult néhány perccel.
Egy kis, köpcös, kopasz emberke, lassan, megfontoltan, gondolataiba mélyen elmerülve lépegetett le a tizenkét lépcsőn, mely a Negyvenhatodik...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Féltizenkettő mult néhány perccel.
Egy kis, köpcös, kopasz emberke, lassan, megfontoltan, gondolataiba mélyen elmerülve lépegetett le a tizenkét lépcsőn, mely a Negyvenhatodik ucca 120. számú házának kapuját a járdától választotta el. Kissé húzta is a lábát, mint amikor az ember olyan helyre megy látogatóba, amelyet legszívesebben elkerülne. De amint a soffőr kinyitotta előtte a járda mellett álló kék termeskocsi ajtaját, belátta, hogy minden hiába.
- Méltóztassék! - mondta a soffőr ellentmondást nem tűrő határozottsággal és a köpcös kis kopasz beletörődött a megváltoztathatatlanba. Utóvégre nem méltó egy magavágású emberhez, hogy a saját soffőrjével feleseljen...
- Behúzódott az ülés legmélyére, a kocsi sarkába és töprengve bámulta a soffőr libériájának hátát, miközben az begyújtotta a motort és óvatosan nekifordult a kocsiútnak. Tulajdonképpen itt kezdődök a baj.
Mert, ha a kis köpcös, kopasz ember nem merül el ilyen mélyen gondolataiba, akkor bizonyára ki-kinézegetett volna az ablakon. Abban pedig mindenki biztos lehet, hogy amilyen jó megfigyelő volt, feltétlenül észrevette volna azt a nagy, csukott, fekete sportkocsit, amely az ő autójával egyidőben indult el a 122. számú ház elől. És észrevette volna azt is, hogy ennek a fekete kocsinak, amely csodálatosképpen az ő autójával pontosan egyidőben indult, ugyancsak csodálatosképpen pontosan egy útiránya van az övével.
Vissza