Korunk hőse

Előszó

Minden könyvben az előszó az első és egyben az utolsó: vagy a mű célja felől ad felvilágosítást, vagy igazolás és válasz a bírálatokra. Az olvasó azonban a legtöbb esetben nem törődik az erkölcsi céllal és a folyóiratok támadásaival, ezért az előszót el sem olvassa. Kár, hogy így van, különösen nálunk. Közönségünk még olyan fiatal és olyan naiv, hogy meg sem érti a történetet, ha nem talál a végén morált. Nem érti meg a tréfát, nem veszi észre a gúnyt; egyszerűen rossz a nevelése. Még nem tudja, hogy tisztességes társaságban és tisztességes könyvben nem illik hangosan szitkozódni; hogy a modern műveltség élesebb szerszámot talált fel, amely alig látható és mégis halálos, amely a hízelgés köntösében biztosan talál. Közönségünk olyan, mint a kisvárosi ember, aki két egymással ellenséges udvar diplomáciai képviselőjének beszélgetését lesi meg és azt hiszi, hogy azok ketten, kölcsönös gyengéd barátságból, megcsalják kormányaikat.
Néhány olvasónak, sőt folyóiratnak az a szerencsétlen szokása, hogy minden szót szoros értelemben fog fel, kevéssel ezelőtt sokat ártott ennek a könyvnek. Néhányan szörnyen megsértődtek, méghozzá nagyon komolyan, amiért olyan erkölcstelen embert állítottak eléjük példaképpen, mint "Korunk hőse"; mások azt jegyezték meg, hogy a szerző önmagát és ismerőseit ábrázolta... Micsoda ócska, szánalmas tréfa! Oroszország azonban már egyszer olyan, hogy minden megújul benne, az ilyen és hasonló ostobaságok kivételével. A legtündéribb tündérmesét is nyilván azzal a szemrehányással illetné, hogy személyes támadás a célja.
"Korunk hőse", tisztelt uraim, tényleg arckép, azonban nem egyetlen emberé: arckép, amely egész nemünk bűneiből alakult ki. Most talán majd azt mondják, hogy az ember nem is lehet olyan rossz, erre azt válaszolom: ha hittek mindazoknak a tragikus és romantikus gonoszoknak létezésében, miért ne hihetnének ugyanannyira Pecsorin létezésében? Ha tetszésre leltek a sok borzalmas történetben, miért nem kegyelmeznek meg ennek a jellemnek, legyen az bár csupán képzelet szülötte? Vagy talán csak azért nem, mert több igazság rejlik benne, mint szeretnék? Vissza