M. Fabius Quintilianus szónoklattana I.

Előszó

Augustus halála után a művészetek és tudományok gyors hanyatlásnak indultak. Bár nem szűnt meg azonnal e kettőnek ápolása, sőt a tudományos irodalom bizonyos tekintetben még föllendülést is mutat; bár az iskolaügy látszólag virágzik, egyes nevesebb tanítók szép fizetést húznak az állampénztárból; bár az irodalmi egyesületek s tudós társaságok nem oszlanak fel egyelőre: mégis a tiszta ízlés, a szép és nemes iránt való romlatlan érzék, a természeteshez való ragaszkodás, a valódi szép szeretete mintha nagyon megcsökkent volna a lelkekbe. Hiányzott az előző kor nagy szellemi tartalma s ezt a hiányt üres külsőségekkel igyekeztek pótolni. A felsőbb körök tetszését megnyerni: ez volt minden írónak legfőbb vágya, ezért mindenek felett szellemesek és eredetik akartak lenni. De a kisszerű tehetség sajátsága, hogy aprólékosságba vész s egy tetszetős szóvirágért feláldozza a gondolatot is, minek eredménye az áradozó és föllengzős, de a mellett homályos, erőtlen és színtelen stílus. Szerették az erőltetett rövidséget, úgyszintén az ellentéteket, szójátékot, keresett ötleteket, túlzott és szertelen képeket, egy szóval mindenben a külső hatás eszközeivel dolgoztak; üres és hamis csillogással, kápráztató fénynyel igyekeztek takarni a szellemi tartalom hiányát vagy szegénységét. Itt-ott régi nagy mintákat utánoznak, de szolgailag, szellem nélkül, finomabb műérzés és tiszta ízlés híjával. Vissza