Hétköznapok (dedikált példány)

Fülszöveg

A sorok írója érdeklődéssel és haszonnal olvasta Luzsicza Lajos önéletrajzi emlékiratát, amelyben szerencsésen és mindig olvasmányosan fonódnak egybe a magánéleti események és a képzőművészeti élet fejleményei. Ez utóbbi ok folytán - feltételezhetően - sok új és tanulságos ismeretet kínál azoknak is, akik művészettörténeti vagy műkritikai szempontból foglalkoznak a háború utáni viharos másfél évtized magyar képzőművészetével illetve képzőművészeivel.
Szerzőnk már előző könyvében, a megérdemelt közönségsikert aratott és két kiadást megért Ifjúságom, Érsekújvár! memoárkötetében is módszert, amely új kötetének is fő jellemzője, tudniillik, hogy a mikrokörnyezet aprólékos rajza mögé, mintegy háttér gyanánt, fölvázolja a történelmi eseményeket és változásokat, jelen művében értelemszerűen, főképp a képzőművészet és a képzőművészek vergődését, a másfél évtized, amelyről is beszámol tudjuk - nemcsak a szerző életében, emberi és művészi fejlődésében volt elsődleges jelentőségű, hanem az egész magyar társadaloméban is. Luzsicza Lajos tanúságtétele tehát - a képzőművészet szűkebb területén túl - általános érvényű. Kétség nélkül rendkívül rokonszenves az a szerzői törekvés, hogy a maga életéről és társadalmi helyzetéről, természetesen, egyszerűen, közvetlenül beszél, nem szépíti múltját, nem hallgat el olyan dolgokat, amelyekről mostanság sokan nem szívesen beszélnek, vagy ha igen, önigazoló szándékkal. Luzsicza könyvének legrokonszenvesebb vonása a leplezetlen őszinteség. És még valami: a tárgyszerűség, az élet apró mindennapi mozzanatainak pontos rögzítése, ami e beszámolót hitelessé teszi. Vissza