Lux, lucis

Előszó

Kettőezerkilenc júniusának első napjaiban szélsőséges időjárás uralkodott Magyarországon, A régóta emlegetett éghajlatváltozás újból megmutatkozott: rekkenő kánikulai hőség és hirtelen lehűlés váltogatta egymást. E sorok írása közben kint borongós az égbolt, Baranyában és Szatmárban vihar és jégeső pusztított, forgószél dobálta a háztetőket. Tegnap extrém magas UV sugárzást mértek a Meteorológiai Szolgálat műszerei. Nem tanácsos délidőben, a szabadban tűző napon tartózkodni. Haragos a napfény, az éltető és láttató fény, ami Pácser Attila mesterségének is éltetője. Újra kizökkent a világ. Ez a dolgok jelenlegi állása. Ahogy függünk a közhelyektől, ugyanúgy függünk a fényviszonyoktól.
Attila újabb munkáiban azonban a fény nemcsak eszköz, egyúttal a mű témája és tárgya is. Csendéleteket és enteriőröket látunk. Innen két háztömbnyire, a Kossuth Lajos utca egyik tetőterében készültek, egy XIX. századi napfényműteremben. A képeken és itt a kiállítóteremben egyaránt a délutáni nyugati, beeső fények érvényesülnek, időbeli és helyszíni egybeesések, szerencsés koincidenciák. Leginkább mégis egy szemlélet jelenléte. Pácser Attila ezeken a munkákon a szélsőségek ellen dolgozik. A kiegyensúlyozottság, a mértékletesség és átgondoltság felé halad. Szelídség sugárzik a képekről. A tér, a fény, a tárgyak, az épületbelső és az ablakon át látott égbolt békés együttélése. A falakon megjelenik a tény képe, és sugárzik a kép belső fénye.
Számomra váratlan a meglepetés: hangulatok és érzések bukkannak elő bennem. A korábbról ismert analizáló vizsgálódások, nyelvi és experimentális kutatások után maga a KÉP jelenik meg előttünk. A megnyilvánuló kép, ami fényképezőgéppel készült. Felidéződik a festészet, a képiség hagyománya, a kompozíció fogalma, a perspektíva- és színtanok. Ezekről a fényképekről süt a huszadik század avantgardizmusa, a kubista festészet, Schwitters kollázsai, a ready made paradoxona, a metafizikus festészet melankóliája, sőt még a konstruktivista és pop képépítési módok is. Képzeletbeli múzeumunk közös, rejtetten jelen van, belevéste magát szemünkbe, - nem képzavar! - és agyunkba. Attila mintha mégsem akarna újítani, csupán az elődökhöz hozzáfűzné megjegyzéseit. Hagyja érvényesülni szemléletét, hagyja képeit a hagyomány által átitatni.
Két gyönyörű fotója láttán hagyom magam elérzékenyülni: műteremablak néz a pesti háztetőkre, narancsvörös lemenő nap súrolja, az ablaküveg előtt türkiz derengésű lupe fordítja meg a külvilág képét. A már látott, a tudott és ez egyedi váratlansága elvarázsol. Egyszer fekete-fehér szivárvánnyal álmodtam! A színes álombéli tájban láttam fekete-fehér szivárványt. Ha nem is festem meg, most legalább leírom, így marad legalább nyoma. A kifordult bélésű kárpitozott szék portréja; az égetett sziena, a sárga és kék, a fehér kémények és tűzfal, a finom kalligráfia és a kockás padló együttese arra várt, hogy valaki lefényképezze, A fény beszínezi a világot a fényképész fénnyel fest. Lux aeternae.
Július kilencedikén megnyílik Pácser Attila kiállítása itt az Erzsébet-híd tövében, a Budapest Galériában, és meglátjuk a fényviszonyokat. Legyen világosság! Még több fényt! Vissza