Lutheránia

Előszó

Isten nem szorul rá a mi dicséretünkre.
A106. zsoltár egyéb igehelyek mellett mégis felszólít erre: „Dicsérjétek az Urat!". S mi áldjuk szavakkal és énekünkkel, hangszerekkel és kórusok áradó hangján. De Isten nem szorul rá az ember magasztalására. Nagysága nem függ attól, hogy dicsérjük-e nevét vagy sem. Ha
senki nem ismerné el őt, hatalma akkor sem lenne kevesebb. Dicsősége nem függ az emberi dicséret meglététől vagy mértékétől.
Az ember léte viszont Istentől függ. Mi rászorulunk, szeretete nélkül nem élhetünk. S amikor kénytelenek vagyunk igénybe venni támogatását, tudhatjuk, hogy segítségét nem hiába várjuk. Erőt ad, hogy járni tudjunk. Megbocsát, hogy újra indulhassunk. Eligazít, hogy élni tudjunk, és reményt ad, hogy meghalni is. Szeretete tart meg bennünket itt és egykor majd odaát. Az idézett zsoltár a felszólítást követő mondatában erre utal, amikor felszólít Isten dicséretére: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete".
Isten dicséretének szolgálatában áll a Lutheránia énekkar immár egy évszázada. Ez tartotta meg száz év korszakváltozásai közben. Története a lezárult 20. század történetébe ágyazódik. Ebben az évszázadban volt két véres világháború, rövid békeidők és harcos forradalmak, szabadság és diktatúra, demokrácia és totális államrendszerek. Minden forrongott és változott. Eszmék diadalmaskodtak és haltak el, társadalmi rendszerek győztek, majd hulltak a semmibe, egyesületek, pártok, szervezetek virágoztak és tűntek el nyomtalanul. A Lutheránia végigélte ezt a szörnyű századot és megmaradt, mert Isten megtartó szeretetéből élt, és szeretetének dicséretéről énekelt.
Küldetését a száz éve felvállalt nevében is hordozza. Az énekkar neve korábban általános érvénnyel jelölte evangélikus egyházunk egészét vagy egyik rétegét. Jelen emlékkönyvünkben is találkozunk a „pesti lutheránia" vagy a „magyar lutherániánk" évtizedekkel ezelőtt használt kifejezéseivel. Ezek nem az énekkart jelölték meg, hanem Jézus Krisztusnak a lutheri reformációban megtisztult egyházát. Az 1904-ben megalakult Lutheránia azonban jogosan alkalmazta ezt a nevet önmagára is, hiszen egyházunk énekkara. Most már száz évre visszatekintő szolgálatának emberi történetéről szól ez a könyv, amely sokak ügyszeretetéből született. Az illendőség talán megkívánná, hogy őket megnevezve hangozzék el a köszönet szava átadott dokumentumokért és fényképekért, technikai segítségért és írásokért, visszaemlékezésekért és megőrzött újságcikkekért, tanácsokért és könyv megjelenését segítő anyagiakért. Mégis, az esetleges meg nem értés kockázatát is vállalva, fogalmazódjék meg minden segítő közreműködésért egy együttes köszönet, a száz év szolgálatára tekintő hála pedig kizárólag Isten felé, akit egyedül illet minden dicséret.
Kedves és szeretett Lutheránia énekkar, egykor volt, jelenlegi és a jövendő korszak énekesei és hangszeres zenészei: Dicsérjétek az Urat!
Vissza