Luis Coloma elbeszélései I-II.

Előszó

Alig van e földnek még egy népe, melynek irodalma annyira tele volna meglepetésekkel, mint a spanyolé. Akár csak valamely rózsakert, a hol váratlanul, hirtelen, egy éjtszakán át bontakozik ki egy-egy gyönyörű rózsabimbó, mely a megelőző este még ismeretlenül rejtőzött zöld levéltakarójában. Juan Valera bájos elbeszélése: «Pepita Jimenez», a hetvenes évek közepén egy varázsütésre megbabonázta az olvasóközönséget; Luis Coloma, a «Pequeneces» szerzője pedig a kilenczvenes években egy csapásra a hirneves férfiak sorába került.
E különös jelenségnek megvannak a maga okai. Spanyolországban ugyanis, Schleges Frigyes szerint, a költészet kezdettől fogva inkább államférfiak s lovagok, mint tudósok és csupán művészek foglalkozása volt, s nincs nemzet, melynek költői között annyian volnának, a kik hazájokért kardot is forgattak. E szavak minap is igazak. Csakhogy Spanyolország értelmi vezetői jelenleg nem annyira a háborúban harczolnak, mint inkább a kamarákban. José Echegaray, a híres drámaíró, 1874-ig mint tudós, mathematikus, mérnök, akadémikus, miniszter és szónok volt ismeretes. Csak negyvenéves korában kezdte aratni a drámaírás terén hervadatatlan babérait. Emilio Castelar megfordítva futotta meg írói dicsősége pályáját. Juan Valera, a spanyol műkritikusok egyik korifeusa, a diplomácziai pályán kezdte s az irodalmin végezte életét. Majdnem valamennyi spanyol költőnek és írónak életrajzában találkozunk ilyen fordulatokkal. Vissza